Bibliographia Litterarum Hungariae Oeconomicarum Ruralium V. (1897-1919) [antikvár]

Bibliográfiai kiadványsorozatunk ötödik kötetét bocsátjuk közre. Ezzel a magyar mezőgazdasági szakirodalom könyvészetének feltárásában a jelen század második évtizedének végéig jutottunk el. Előző kötetünk záró éve (1896) nem esett össze valamely kiemelkedő gazdaságtörténeti eseménnyel. A századvégi agrárválság jóval előbb kezdődött és később fejeződött be. Annál inkább határkőnek számít az ebben a kötetünkben foglalt adatanyag végső esztendeje: 1919. Az első világháború következményeképp változott az ország területe és vele együtt módosult a magyar mezőgazdasági termelés szerkezete is. Hogy csak a legkirívóbb eltolódást említsük: megmaradt a gabonafélék és a szőlő termőterületének túlnyomó része, míg fában szegények lettünk. A közös vámterület megszűnése a magyar mezőgazdasági termények és termékek feleslegének értékesítési viszonyaiban általában véve is gyökeres átalakulást eredményezett. Egészen más feltételek között kellett ettől kezdve a gazdának termelnie, mint tette előbb. Mindezek a körülmények indokolják, hogy jelen kötetünket az 1919. évvel zártuk, annak ellenére is, hogy terjedelme így az előzőénél lényegesen nagyobb lett.Mely tényezők voltak leginkább befolyással a Millenniumtól az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig eltelt negyedszázad magyar mezőgazdasági könyvirodalmának alakulására? Nem vitás, hogy elsősorban a mezőgazdasági kísérletügy hazai kibontakozása és mezőgazdasági szakoktatásunk akkori fejlődése játszott ebben fontos szerepet. A századforduló körüli esztendőkben egymás után hozták létre a fővárosban és a mezőgazdasági szakoktatás vidéki központjain a kísérletügyi intézeteket. Az ezek élére állított tudósok kutatói és irodalmi működése csakhamar nemzetközi viszonylatban is megbecsültté tette a hazai mezőgazdasági szaktudományt. Ugyanilyen hatású volt a XX. század elején a keszthelyi, a debreceni, a kolozsvári és a kassai gazdasági tanintézet akadémiai rangra emelése is. Így most már az 1874 óta akadémiai jelleggel működött magyaróvári gazdasági akadémiával, a budapesti állatorvosi főiskolával s a Selmecbányái bányászati és erdészeti főiskolával együtt hétre emelkedett Magyarországon az őstermelés felsőfokú szakoktatási intézeteinek száma. Ezek oktatói egymással szinte versenyre kelve, vették ki részüket a tudomány műveléséből. Pezsgő tudományos élet indult mind a kisérletügy, mind a szakoktatás terén s ennek lett termése az a sok kisebb-nagyobb szakkönyv, mely az egyre jobban specializálódó magyar agrártudományok minden területéről megjelent. A modernizálódó magyar agronómiai tudományok legnevesebb képviselői: Cserháti Sándor, Kosutány Tamás, Linhart György, Tormay Béla, Hensch Árpád és még sok más kiváló szakférfiú gazdag szakirodalmi működésének javarésze erre az időszakra esik.