Borbarát 2010/01 [antikvár]

Történt egyszer, hogy nevezetes Gryllus Vilmos Mádon járt, s a hegyaljai gyerekeknek a falu református templomában remekbe szabott előadással kedveskedett. Április lévén hűvös is volt az idő a teljes józanságra — no meg találkozzék minden nagyság —, így a boroskodás és énekeskedés záróakkordjaként a mester ellátogatott egy kiváló borász pincéjébe. Négy óra lehetett, amikor érkeztünk. Vilmos hat órai távozásban reménykedett. Magam a nyolc órás befejezéssel számoltam. Tíz is elmúlt, amikor a dal koronázatlan királya nagy jókedvre kerekedvén elővette gitárját, s szűk háromfős hallgatóságának bő háromórás koncertet adott. Senkinek sem kívánom, hogy hasonló esetben - miként magam — a gépkocsivezetők józanságára legyen kárhoztatva. A vizespohárral eltöltött hosszú órák azonban egy fontos megfigyeléssel gazdagították tudásomat, amit ezennel a köz okulására bocsátok. Férfiemberek esetében a borivás három stációba rendeződik. Egy palack/fő elfogyasztása után az urak rendszerint a bor s a nő kapcsolatát feszegetik, miközben lelkük mélyen átitatódik a szépség e két megjelenési formájától. Két palack/fő állapotában a bor s az Isten témaköre kerül terítékre, s a férfi megérinti szavaival a fellegek finom fodrát. Három palack/fő állapota oly termékeny, gazdag és szerteágazó, hogy tematikáját tekintve az megragadhatatlan, csupán formai ismérve írható le. E jegy viszont egyértelmű: ezen állapotban ugyanis bárki kezdjen mondókájába, az első, rendszerint többszörösen összetett mondata végére elfeledi, honnan indult el. Gondolatára viszont az ivócimbora mindig tud válaszolni. De ti, kedves barátaim, ne aggódjatok! Nyugodtan irkáljanak a lelketlen, hideg fejű józanok, az ébredések után friss erőt ad az ősi tudás, mi- szerint a kijózanodott ember mindig bölcsebb annál, mint aki meg sem mámorosodott.