Erdei méhlegelő [antikvár]

Előszó Soha nem fogom elfelejteni azt a telefonhívást, amikor a Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Központ Erdészeti Igazgatóságától kerestek: „ üdvözöljük, a közeljövőben fog megjelenni az Erdei méhlegelő gyakorló méhészek számára című könyv, amely az akácról szól. Egyik munkatársunk írta. A könyvvel kapcsolatban kérdeznénk, hogy ". Én nem kérdeztem, mert tudtam: csakis egy ember írhatta e könyvet, olyan valaki, aki ismeri az erdőt, az akácot, aki méhész-ésszel ezt le is tudja írni, mert tudja, hogy a gyakorló méhésznek milyen ismeretekre van szüksége, aki elegendő erőt, elhivatottságot és kitartást érez magában egy szakkönyv elkészítéséhez, akinek az évtizedek alatt összeforrt a személye az akáccal, azt az embert csakis Fritsch Ottónak hívhatják. No, így egy kicsit pontatlan, mert hívhatják Ottó bácsinak is. Még egy kis türelmét kérem a méhésztársaknak, mindjárt olvashatják a könyvet, rögtön megkereshetik kedvenc vándorhelyük akácfa korösszetételét, vagy éppen azonnal kezdhetik új telephelyük kijelölését, de azt hiszem, nem bánják, ha egy gondolatot írok még Ottó bácsiról. Mert megérdemli. írtam korábban, hogy kitartás is kell egy szakkönyv elkészítéséhez. Ottó bácsi kitartásáról álljon itt egy példa az utókor számára. Időpont: 2001. Helyszín: Apimondia záróürmepség. Dúrban, Dél-Afrikai Köztársaság. Zajlik az esemény, éppen az afrikai ország mezőgazdasági minisztere beszél, hangját megemelve, magát kihúzva, büszkén ecseteU, hogy mennyire szigorú az állat- és növény-egészségügyi rendszer az országban, a fertőző betegségek, az új típusú betegségek megelőzése érdekében, szinte egy gombostű sem fér át a határokon ellenőrzés nélkül, de élő dolgokon, legyen az növény vagy áUat, nincs mit ellenőrizni, mert azonnal elkobozzák! Nincs mese! Csak így lehet rendet tartani. Vastaps a közönségtől. A záróünnepség következő előadója Fritsch Ottó, magyar méhész. Aki, mit sem sejtve, hiszen nem értette az előtte szóló agrárminisztert, rögtön mondanivalója lényegére törve, előhúz a „semmiből" egy gyönyörű, piros-fehér-zöld színű szalaggal díszített, élő akácfa csemetét és átnyújtja az agrárminiszternek e szavakkal: ezt egyenesen hazámból, Magyarországról hoztam Öimek! A döbbent miniszter talán még ma is ott álbia, ha a nézőtér féktelen vastapsa és ovációja nem kényszerítette volna arra, hogy átvegye és kényszeredetten mosolyogjon egyet. Gondoljunk csak bele méhésztársak, micsoda kitartás kellett Ottó bácsinak ahhoz, hogy ezen a szigorú rendszeren, amelyen „gombostű sem fér át", át tudta vinni az élő, magyar akácfa csemetét! A vicces történet mellett nagyon fontos tény az, hogy Ottó bácsi 26 éve, minden Apimondia Kongresszuson legalább egy órára - az akácfaültetéssel - felhívja hazánkra a figyelmet, és ott, abban a pillanatban a világ minden méhésze hazánkról beszél: „ tudod, az a kis ország, amelyik tele van akáccal ". Nos, éppen erről szól ez a könyv! „Tele van" - de pontosan hol, mennyi, milyen korú, kié, hogy' lehet megközelíteni ? Különleges könyv ez, amely nagyon-nagyon sok méhész régi óhaját teljesíti, hiszen pontosan, minden igényt kielégítve tájékoztatja a gyakorló méhészt fő méhlegelőnk, az akác országos elhelyezkedéséről. Korunk statisztikára, számokra, mérésekre, adatokra alapuló világában ritka eset az, amikor ezeket a számokat, adatokat a gyakorlatban is használni tudjuk. Remek példa e könyv erre, hiszen a Szerző - az Állami Erdészeti Szolgálat sok-sok év munkájával létrehozott adatbázisa alapján - rendszerezve, könnyen áttekinthető formában, a méhészeti szakma számára fontos szempontokat figyelembe véve, készítette el a könyvet. A pontos térképi ábrázolás virágzási idő szerint külön-