Föld és elsajátítás [antikvár]

BEVEZETŐAki beéri a jelennel az a jelent sem fogja sohasem megérteni."(Jules Michelet)A termőföld az európai agrárfejlődésben közel egy évezreden át a tulajdonnak fő fajtája és tárgya volt. Olyan alapvető termelőeszközként hasznosult, amelynek a megszerzéséért és birtoklásáért folyó harc mindenkor a társadalom hatalmi-, uralmi- és érdekviszonyainak a középpontjában állt. A földnek a feudalizmus évszázadaiban rögződött e különleges társadalmi értékminőségét - amely azt minden hatalom és vagyon ősforrásának tekintette - a föld szükségletkielégítő funkcióinak változása fokozatosan átalakította.A szerves fejlődés Európa centrum országaiban civil társadalmat, azok földviszonyaiban pedig polgári földmagántulajdont teremtett. A föld élelmiszertermelő szerepének előtérbe kerülése, egyidejűleg a nem- mezőgazdasági (ipari, urbanizációs, stb.) hasznosítás kiterjedése a profitszerzés túlhajszólásával világszerte a termőföldek pazarlására, kizsigerelésére, az élővilágot pusztító rablógazdálkodásra is vezetett, ami az ökoszisztéma egyensúlyi állapotának megbomlását reális veszéllyé tette. E folyamat hatására az új ökológiai forradalom mind inkább leszámol a gazdasági növekedés illúziójával, a véges bolygón a végtelen növekedés hamis tételezésével. A fejlett agrártérségek az evolúciós zsákutca alternatívájaként, a környezetpusztítás és a természeti erőforrások pazarlásának megfékezésére a fenntartható fejlődés globális követelményeit érvényesitik, amelyek az élet minőségét a fogyasztás mennyisége fölé helyezik. Az új társadalmi paradigma a jövő évezred küszöbén új értékrendbe emeh a termőföldet.Gyökeresen eltérő társadalmi presztízse rögződött a termőföldnek régiónkban, Közép-Kelet-Európában. Az Elbától Keletre - így hazánkban is - a polgárosodás fejlődése megrekedt, ezért a földviszonyok szerkezetmozgását az elsajátítási magánautonómia intézményesülése helyett 1848 óta a politikum uralja. Az államszocializmus ideológiája a földnek, mint termelőeszköznek a közvetlenné váló társadalmi elsajátítását hirdette meg, a pártdiktatúra pedig ezen utópiának a mezőgazdaságban a magántulajdon gyökeres megsemmisítésével és a termelők erőszakos kollektivizálásával tört utat. A termelőt az elsajátításból a nagyüzemi földtulajdon állami és szövetkezeti formája egyaránt kizárta, hiszen a társadalmi tulajdon mindenkié, tehát senkié" volt, valójában azt a pártállami etatizmus korlátlan közhatalma uralta. A földpolitika jelszavai a termőföldet nemzeti kincsnek" nyilvánították, miközben az állam fel sem vállalta a földkészlet-gazdálkodást, az ésszerű földhasználat közgazdasági- jogi szabályozó eszköz-