Földszolgálat [antikvár]

A HEGYIKULTURA ÜZENETE A SÍKSÁGI MŰVELTSÉGNEK A gödöllői Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Szakának hallgatói Kultúrökológia tárgyuk előadásain többek között azt tanulják, hogy az európai kultúrák változatos palettája két alapcsoportra oszlik. A hegyikultúrákra és az alföldi típusú műveltségekre. Az alföldi műveltségek a földrész ökológiai optimum-térségeiben vannak. Legjellegzetesebb reprezentánsuk éppen a Kárpát-medencei magyar műveltség. A hegyikultúrák ellenben az ökológiailag szűkös tájak szülöttei. Ezek ma is legmarkánsabb képviselője a „nyugat-európai kivétel", Svájc. Két ellentét tehát, ha nagyon egyszerűsítünk. Mi közük lehet egymáshoz? Aki kezébe veszi e könyvecskét, az igazat ad nekem abbé-li meggyőződésemben, hogy kevés (agri)kultúra-történet üzenhet ma számunkra annyi megszívlelendőt, mint épp e rokonszenves országé. Az ellentétünké: ellentétes másságában intő alteregónké. Azé a lehetőségünké, mely kísértő sorsesélye a mi műveltségünknek az „Úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna!" bőségszarus elkapatottságunkban. S ezúttal ne a svájci gazdagságra gondoljanak, hanem arra a tcörnyezeti szegénységre, mely ezt a társadalmi gazdagságot egykor megalapozta. Arra a kiszolgáltatottságra, mely e kultúra környezetlélektani ősgyökereként példás összeszedettség-re, takarékosságra, szívós kitartásra, körültekintésre tanította a svájci embert. A magyarság „Jut is, marad is!" bőségkultúrája napjainkra jutott el történelmi kiraboltatásai és egykor dús - ezért dúskálásra, dőzsölésre, öntudatlanul befogadó megosztozásra hajlamosító - természeti környezetének teljes átalakítása, ökológiai elszegényítése révén a teljes kiszolgáltatottság össztársadalmi megtapasztalásának „fejlődési" fokára. Elérkezett hát a „svájci kurzus" ideje Popp professzor könyve a maga tömörségében alapos bevezetés egy ilyen kurzushoz. Aligha született még ilyen mű- Si'L m úiFlIy" • / 'a I ! ' i .