kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Dr. Barcza Gabriella - Gazdazsebkönyv 1992 [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/828/2019828.jpg "Dr. Barcza Gabriella - Gazdazsebkönyv 1992 [antikvár]")
Gazdazsebkönyv 1992 [antikvár]
Dr. Barcza Gabriella, Dr. Csete László, Dr. Hanyecz Lajos, Dr. Kecskeméti Lajos, Dr. Kuzmiák Miklós, Dr. Pongrácz Aladár, Dr. Sántha Attila, Koppány Zoltán, Márton András, Pethes József, Záhonyi Győző
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
1640 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Gazdazsebkönyv 1992 [antikvár]
Szerző:
Dr. Barcza Gabriella
,
Dr. Csete László
,
Dr. Hanyecz Lajos
,
Dr. Kecskeméti Lajos
,
Dr. Kuzmiák Miklós
,
Dr. Pongrácz Aladár
,
Dr. Sántha Attila
,
Koppány Zoltán
,
Márton András
,
Pethes József
Záhonyi Győző
Kötés: Ragasztott papírkötés
ISBN: 9638125179
Méret: 100 mm x 160 mm
színművész
Szüleim gyakorlatilag egy évvel korábban írattak be a nyíregyházi református elemi iskolába, mivel szeptemberben születtem, és mivel azt hitték, jó eszű kisfiú voltam. Az osztályban én voltam a legkisebb. Legkisebbnek lenni azt jelenti, hogy „ne szólj bele!”, „hallgass az okosabbra!”, fogadj szót a néninek, bácsinak, és ne legyenek önálló gondolataid. Az önképem kialakulását nagyban befolyásolta tehát szüleim jóindulatú, de végzetes tévedése. Magam is elhittem, hogy nem kell nekem önállóan gondolkoznom, elég, ha szót fogadok minden nálam nagyobb, idősebb, vagy tekintélyesebb személynek. Szerencsére a szocializmus paternalista szellemisége kedvezett a magamfajtáknak, így - bukdácsolva bár, de jó közérzettel haladtam az iskolában. Valószínűleg rendkívül unalmas kisfiú voltam a külső szemlélő számára, csakhogy nemigen szemlélt engem senki, szeretett szüleimen és testvéreimen kívül.
Aztán a kamaszkor forradalmi hevülete engem is magával ragadott és alaposan elpimaszodtam. Mikor harmadik nekifutásra felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskola Színész Tanszakára, akkor a rendszer valóságosan is helyre állt és választott hívatásom velejárójaként külső szemlélő is akadt már, akik szemében mindennek szívesebben látszottam volna, mint unalmasnak. Ádám Ottó osztályába kerültem. Ottó komolyan vett, és kíváncsi volt valóságos önmagamra. Jelentős fordulat volt ez, de mikor lediplomáztam, a Vígszínházhoz szerződtetett Várkonyi Zoltán, és abban a nagyon profi világban megint inamba szállt a bátorságom. Pályám első két-három évében inkább éreztem magam kezdőnek, mint színésznek. Aztán a József Attila Színházban ismét magara találtam. Talán nyolc szezont töltöttem itt, jobbnál-jobb szerepeket játszva. Vendégként, Zsámbéki Gábor hívására részese lehettem a kaposvári színház nagy kezdő korszakának, innen a Madách Színházba hívott Ádám Ottó. Ezt követte a Nemzeti Színház nagy fordulatának az időszaka, a Major-Marton korszak vége, ahová ismét Zsámbéki Gábor szerződtetett, majd a Katona József színház, ahonnan egy vadabb kaland kedvéért elmentem Finnországba asztalosnak. Asztalosság közben fordítottam angolból darabokat és szakkönyveket, majd tanítottam az Irvine-i (Kalifornia) egyetemen, később pedig a James Madison egyetemen Virginiában. Rendeztem néhány előadást itthon és külföldön, és tanítottam a Színművészetin néhány évig színészmesterséget.
A Radnóti Színházban töltöttem néhány szezont színész és rendezőként, eközben megalapítottam a Merlin Színházat, majd Los Angelesbe távoztam az Antall kormány felkérésére. Itt felállítottam és vezettem a Magyar Főkonzulátust. Bár nem én voltam már a legfiatalabb a diplomáciai testületben, mégis úgy éreztem magam. Ezek voltak a rendszerváltozás évei, amikor a régi gárdát újakra kellett lecserélni. A Külügy tele volt magamhoz hasonló kívülről jött idősebb kezdővel, akik mindent jobban tudtak a régieknél, és tapasztalt öreg rókával, akik az új garnitúra minden lépését megvetéssel szemléltek. Ilyen küzdelmek közepette, a semmiből kellett felállítani egy főkonzulátust az USA nyugati partján. Ez a játszma kihozta belőlem a machiavellista felnőttet, az önállóan gondolkozni tudó diplomatát és az engedelmes beosztottat, gyermekkori önképem így lassacskán megváltozott. Sokat segített ebben az is, hogy negyvenhat-, és ötvenévesen egy fiúnak és egy kislánynak lettem az apja. Los Angeles-i küldetésem után még néhány évig Amerikában próbálkoztam ezzel-azzal, nem túl eredményesen, aztán hazajöttem, és a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtem. Sok jó előadásban játszottam és rendeztem néhány darabot. Még a belváros képviselőjének is megválasztottak, ami igen megtisztelő volt, mégis ez vetett véget a kellemes pécsi éveknek, mert a politikai szerepvállalás nem fér össze a színházi munkával. Sikeresen megpályáztam a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatói állását, amelyet 2001-ben felállítottam és négy évig vezettem. Nagyon nagy örömmel. A politika hullámverése azonban ismét hazai földre vetett, és most nyugdíjas színész és kommunikációs tréner-tanácsadóként élek rapszodikus, de imádott feleségemmel, Adrienne-el, és szeretett kutyáinkkal Popey-el, Csővel és Csigával. Hatvanévesen ledoktoráltam (DLA), hetvenévesen megírtam első könyvemet… kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy vége a gyerekkoromnak? Igazán sajnálom.
Márton András
2016, május 20
Szüleim gyakorlatilag egy évvel korábban írattak be a nyíregyházi református elemi iskolába, mivel szeptemberben születtem, és mivel azt hitték, jó eszű kisfiú voltam. Az osztályban én voltam a legkisebb. Legkisebbnek lenni azt jelenti, hogy „ne szólj bele!”, „hallgass az okosabbra!”, fogadj szót a néninek, bácsinak, és ne legyenek önálló gondolataid. Az önképem kialakulását nagyban befolyásolta tehát szüleim jóindulatú, de végzetes tévedése. Magam is elhittem, hogy nem kell nekem önállóan gondolkoznom, elég, ha szót fogadok minden nálam nagyobb, idősebb, vagy tekintélyesebb személynek. Szerencsére a szocializmus paternalista szellemisége kedvezett a magamfajtáknak, így - bukdácsolva bár, de jó közérzettel haladtam az iskolában. Valószínűleg rendkívül unalmas kisfiú voltam a külső szemlélő számára, csakhogy nemigen szemlélt engem senki, szeretett szüleimen és testvéreimen kívül.
Aztán a kamaszkor forradalmi hevülete engem is magával ragadott és alaposan elpimaszodtam. Mikor harmadik nekifutásra felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskola Színész Tanszakára, akkor a rendszer valóságosan is helyre állt és választott hívatásom velejárójaként külső szemlélő is akadt már, akik szemében mindennek szívesebben látszottam volna, mint unalmasnak. Ádám Ottó osztályába kerültem. Ottó komolyan vett, és kíváncsi volt valóságos önmagamra. Jelentős fordulat volt ez, de mikor lediplomáztam, a Vígszínházhoz szerződtetett Várkonyi Zoltán, és abban a nagyon profi világban megint inamba szállt a bátorságom. Pályám első két-három évében inkább éreztem magam kezdőnek, mint színésznek. Aztán a József Attila Színházban ismét magara találtam. Talán nyolc szezont töltöttem itt, jobbnál-jobb szerepeket játszva. Vendégként, Zsámbéki Gábor hívására részese lehettem a kaposvári színház nagy kezdő korszakának, innen a Madách Színházba hívott Ádám Ottó. Ezt követte a Nemzeti Színház nagy fordulatának az időszaka, a Major-Marton korszak vége, ahová ismét Zsámbéki Gábor szerződtetett, majd a Katona József színház, ahonnan egy vadabb kaland kedvéért elmentem Finnországba asztalosnak. Asztalosság közben fordítottam angolból darabokat és szakkönyveket, majd tanítottam az Irvine-i (Kalifornia) egyetemen, később pedig a James Madison egyetemen Virginiában. Rendeztem néhány előadást itthon és külföldön, és tanítottam a Színművészetin néhány évig színészmesterséget.
A Radnóti Színházban töltöttem néhány szezont színész és rendezőként, eközben megalapítottam a Merlin Színházat, majd Los Angelesbe távoztam az Antall kormány felkérésére. Itt felállítottam és vezettem a Magyar Főkonzulátust. Bár nem én voltam már a legfiatalabb a diplomáciai testületben, mégis úgy éreztem magam. Ezek voltak a rendszerváltozás évei, amikor a régi gárdát újakra kellett lecserélni. A Külügy tele volt magamhoz hasonló kívülről jött idősebb kezdővel, akik mindent jobban tudtak a régieknél, és tapasztalt öreg rókával, akik az új garnitúra minden lépését megvetéssel szemléltek. Ilyen küzdelmek közepette, a semmiből kellett felállítani egy főkonzulátust az USA nyugati partján. Ez a játszma kihozta belőlem a machiavellista felnőttet, az önállóan gondolkozni tudó diplomatát és az engedelmes beosztottat, gyermekkori önképem így lassacskán megváltozott. Sokat segített ebben az is, hogy negyvenhat-, és ötvenévesen egy fiúnak és egy kislánynak lettem az apja. Los Angeles-i küldetésem után még néhány évig Amerikában próbálkoztam ezzel-azzal, nem túl eredményesen, aztán hazajöttem, és a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtem. Sok jó előadásban játszottam és rendeztem néhány darabot. Még a belváros képviselőjének is megválasztottak, ami igen megtisztelő volt, mégis ez vetett véget a kellemes pécsi éveknek, mert a politikai szerepvállalás nem fér össze a színházi munkával. Sikeresen megpályáztam a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatói állását, amelyet 2001-ben felállítottam és négy évig vezettem. Nagyon nagy örömmel. A politika hullámverése azonban ismét hazai földre vetett, és most nyugdíjas színész és kommunikációs tréner-tanácsadóként élek rapszodikus, de imádott feleségemmel, Adrienne-el, és szeretett kutyáinkkal Popey-el, Csővel és Csigával. Hatvanévesen ledoktoráltam (DLA), hetvenévesen megírtam első könyvemet… kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy vége a gyerekkoromnak? Igazán sajnálom.
Márton András
2016, május 20
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............