Hogyan készítsük el virágos kertünket [antikvár]

Részlet a könyvből: Virág és az ember. Virágot szeretni a legtisztább emberi örömök közé tartozik. Nézzük azt akár a természetbúvár mindent felboncoló szemüvegén, akár általános emberi vagy művészi szemmel, mindenkor a természetnek egy érthetetlen csodája, színes megnyilatkozása marad, amely önzetlen bámulattal töltheti el a gondolkodó és a szépért lelkesedni tudó embert. A valóságos érzelem, mely az embert a virághoz fűzi, egészen magányos és belső öröm. Aki virágjaival csak hivalkodni tud s az utcának vagy vendégeinek csodálatára tenyészti, annak megszűnt benső kapcsolata a természettel és virágjaiban nem az elvont és mégis olyan tökéletesen élő szépséget keresi, hanem önző emberi örömeire gondol. A virág csodája attól a perctől kezdődik, amikor a parányi magból élő szervezet támad és napról-napra fejlődve, eléri a teljes kibontakozást, a növényi élet legszebb időszakát, a virágzást. Minden virágot úgy kell tekintenünk, mint a természet soha meg nem nyugvó szépséges akaratát a további életre, az utódra, az elterjedésre. Minden kerti virág a vadnövénytől, az egyszerű mezei virágtól származik. Némelyiknek őse évszázadok óta él az emberek kertjeiben s ott jobb körülmények közé, emberi felügyelet alá kerülve, emberi értelemben véve állandóan nemesedik. Pompája fokozott, szépsége mind csodálatosabb, de ezzel igénye és érzékenysége is nőttön-nő. A vadvirágok kerti felhasználása, begyűjtése állandóan tart, a fajták folyton gyarapodnak. A válogató emberi szem, ha elég értékesnek tart egy eddig nem használt vagy nem látott vadnövényt arra, hogy kertjébe beültesse és annak díszére ápolja, úgy vagy megszedi magját, vagy kiássa tövét s ezzel megvetette alapját az újabb virág kerti kultúrájának. A legtöbb ember készen kapja a kerti virágot, kertésztől vásárolja, szomszédjától cseréli s a virág történelme, múltja nem érdekli. Csak a természetbarát tudja megbecsülni a vadvirág szépségét, igénytelenségét. Az átlagember jobban lelkesedik a hatalmas és rikító jelenségekért, pedig minden legszerényebb virág is közelebbről nézve bámulatos teremtmény. Szirmainak ragyogása, bársonyossága, tömöttsége, porzóinak és bibéinek ékessége káprázatos színharmóniákat mutat s az egészen az a különös, megfoghatatlan báj ül, ami egyedüli kiváltsága és sajátossága a hangtalan és látszólag mozdulatlan növényvilágnak.