Hogyan telepítsünk erdőt? [antikvár]

Mondják, "aki fát ültet, bízik a jövőben". Hát még aki erdőt ültet. Ki ültet erdőt? Sok választ lehet rá adni. Aki szereti az erdőt. Aki gondoskodni akar utódairól. Gondoskodni, nemcsak azért, hogy unokájának legyen fája, erdeje, hanem azért is, hogy bárki unokájának legyen enyhet adó, árnyas, susogó -ha a helyzet úgy adja- zúgó, tar ágakkal égnek meredő erdeje. Legyen forrása a csendnek, legyen nyughelye a madaraknak, a búvó állatnak. De teremjen benne szálfa, egyenes. Fából legyen a bölcsője, fedele és ha az idő eljön a koporsója is a késő utódoknak. Az erdőtelepítés említésére mindjárt eszünkbe jut a fásítás, a "fátlan" Alföld, a régmúlt idők küzdelme a futóhomokkal. Nem mindig volt ilyen "fátlan" az Alföld. Az Alföld természetes növénytakarója - a mezőgazdasági művelésbevonás előtt - úgynevezett "erdőspuszta" volt. Sok erdőnk esett áldozatul az ország más területein is a szakszerűtlen kezelésnek. Évszázadokon, ezredéven át az ember és az elemek által átalakított föld képét az erdők telepítésével tudták megszelídíteni. Nagy elődök nevét sorolhatnánk: Kaán Károly, Kiss Ferenc, Vedres István... sokat tanulhatunk tőlük. Nem is lehetne szebbet, jobbat kívánni annál az elismerésnél, ahogyan Móra Ferenc méltatta Kiss Ferenc munkásságát 1918-ban a Szegedi Naplóban. "Kiss Ferenc az én szememben nem e világból való ember -benne a fák lelke él, amelyeknek ura és királya... A jóságnak olyan atmoszférája árad belőle, hogy az ember maga is jobbnak érzi magát, ha vele van. Ez a szürke fejű ember... azzal játszotta végig életét, hogy erdőket ültetett a homokra és arca verejtékével kertet csinált a sívó kopárból. Milyen nagy költő az az ember, aki ilyen szépet tud álmodni, és milyen boldog lehet a költő, akit túlélnek álmai". Ezekkel a szép gondolatokkal bíztatok erdőtelepítésre mindenkit, aki ilyen terveket sző. Készüljön fel lelkiismeretesen erre a szép feladatra és törekvéseit azzal hálálják majd meg a késő utódok, hogy becsülettel védik, óvják az általa létrehozott erdőt.