Néprajzi látóhatár 1993/3. [antikvár]

A magyar történeti borvidékek többsége a trianoni békediktátum után is a jelenlegi országhatárokon belül maradt. Ennek ellenére azonban sok jelentős szőlő-bortermelő vidék került határon túlra. A déli-délnyugati, északnyugati és az erdélyi szőlő-bortermelő területek határon túlra kerülése mellett az igazán nagy gondot az jelentette gazdaságpolitikailag, hogy a borvidékek piacának számító fogyasztói tömeget, a bort felvevő peremterületek lakosságát a történelem forgószele vámhatáron kívülre sodorta. A szőlészeti-borászati statisztikák mind jelezték is, hogy a történeti ország területének keleti-északkeleti félkaréjában, mintegy 10 megyében egyáltalán nem is volt szőlőtermesztés. Az ökológiai-domborzati adottságok nem kedveztek a szőlőtermesztésnek Brassó megyében, Háromszék, Csík, Máramaros, Sáros, Szepes, Zólyom, Liptó, Árva, Turócz megyében. Ezek a nagy népsűrűségű területek állandó piacot jelentettek a magyarországi, más megyék területén termelt boroknak.