Parasztság és magyarság [antikvár]

Rácz István:ElőszóSzabó István számára a sors hét évtizedet ajándékozott. A századforduló előtt két esztendővel született és 1969 elején tette le a tollat véglegesen a kezéből. A hét évtizedből lényegében 4 jutott a történettudomány művelésére. A tudomány pótolhatatlan vesztesége, hogy a rövidlátás ebből az alkotó időszakból is elrabolt jó néhány értékes évet. A 40-es évek végén és az 50-es évek elején az élesedő osztályharc jegyében ellene is megindultak a támadások, egyesek folyóiratok hasábjain fanyalogva polgárinak, mások kimondottan monarchistának, ellenforradalminak bélyegezték. Az akkoriban éberségnek minősített idézett értékítéleteket az olyan hozzáintézett névtelen levelek egészítették ki, amelyekben a vizsgái osztályzatok pártos osztogatására oktatták ki. Ellenlábasai abból sem csináltak ütkot, hogy az egyetemi katedrától is meg akarják fosztani; még az utódot is kinézték már, de a jelölt ismerve a körülményeket és az előzményeket korrektül egyértelműen elhárította magától ezt a méltatlan kísérletet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy később akadt egy-két olyan szakember, aki elismerte vele szemben álláspontjának igazságtalanságát, azokat ifjúkori bodásoknak minősítve. A vagdalkozó támadások az utókor előtt már egyértelműen szerzőik szegénységi bizonyítványaiként tarüiatók számon és nem Szabó István tudományos teljesíünényének a mércéjeként. Annak idején azonban a mély érzésű kutatót hallgatásra kárhoztatták, őrölték egészségét, koptatták alkotó energiáját. A fagyos légkör igazában csak az 50-es évek végén és a 60-as évek elejétől engedett fel körülötte s a nyugalom évtizede páratlanul gazdag szakmai termést hozott.Szabó István nagy történetírói nemzedék egyik jeles képviselője volt. Mályusz Elemér, Hajnal István, Fekete Lajos, a rövid életű Pleidell Ambrus, Ila Bálint, Váczy Péter, Sinkovics István, Paulinyi Oszkár, Wellmann Imre kortársa, akik közül többel az Országos Levéltárban együtt dolgozott s meghitt barátságot is kötött. Az emberpróbáló idők persze különböző utakra, nem egyszer kényszerpályákra is sodorták őket. Ám tudományos építőköveik jellegzetesen és szervesen illeszkednek a folyton építkező történetírás egészébe.Ha Szabó István szakirodalmi termésének csupán a mennyiségi mutatóit nézzük, az is tiszteletet parancsol. Bibliográfiai leltározója 200-nál több különböző műfajú és terjedelmű írását, önálló monográfiáját, folyóiratokban megjelent tanulmányát, forráspublikációját, levéltárra vonatkozó szakcikkét és könyvismertetését tarthatja számon.Életművéről azonban sokkal többet árul el, ha a tematikai és szemléleti újszerűségét, modernségét vizsgáljuk meg. Utólag többféle rendszerezési elv szerint csoportosíthatjuk, de lényegében azonos eredményre kell jutnunk. Magam a Szabó István-i történeü'rás fő vonulatát röviden három címszóval tudom jelölni: népiség-, társadalom- és településtörténet.