Takarmánybázis 1972/1. [antikvár]

A korszerű takarmányárpa nemesítésének céljai közé tartozik a szemtermés proteintartalmának növelése és a protein biológiai értékének javítása, mivel sem a szemtermés proteintartalma, sem a protein biológiai értéke - takarmányozás szempontjából - nem kielégítő. Ugyanakkor mind a proteintartalom, mind az aminosav-összetétel genetikai módszerekkel lényegesen javítható. Mutagenezissel történő javítás lehetőségét a kis proteintartalmú, de jó termőképességű és erős szárú Horpácsi kétsoros őszi árpán tanulmányoztuk. Ackerberg (1969) közleményében az árpa proteintartalma szárazanyag alapon (sz. a.) 8-20%. A 13% protein/sz. a. variációs szélesség valószínűleg megközelíti a faj (H. sativum) variációs szélességét. Ilyen szempontból a Horpácsi kétsoros a protein minimum- és a középérték között helyezkedik el. Favret et al. (1969) hasonló elhelyezkedésű árpavonalat kezeltek EMS-sel, és az M. C. 64 mutáns szelektálásával a proteintartalmat 50%-kal, 9,8%-ról 15,2%-ra növelték. A mutagén kezelés hatását a kvantitatív tulajdonságok genetikai varianciájára elsősorban az árpa szemtermésén vizsgálták (Gaul et al., 1969). Bár a szemtermés mindig a szelekció tárgya volt, e szerzőknek mégis sikerült mikromutációk szelektálásával a termőképességet 10%-kal fokozni. Aastveit (1969) hangsúlyozta, hogy a genotípus Xév kölcsönhatás közönséges jelenség a mutáns törzseknél, ugyanakkor nem hasznosítható a gyakorlati nemesítésben. Nemesítésben a genetikai variabilitás hasznosítható. Ezzel kapcsolatban Gregory (1956), Pate és Duncan (1963) demonstrálták, hogy a genetikai variabilitás létrehozásában a radiáció éppen olyan hatásos, mint a hibridizáció. Ezt a megállapítást azonban több kutató kétségbe vonja.