Január 9./Az Ember (minikönyv) (számozott)/Január 9./Az Ember (minikönyv) (számozott)/Január 9./Az Ember (minikönyv) (számozott) [antikvár]

Részlet a könyvből: "A tömeg az óceán sötét hullámára emlékeztetett, amelyet éppen csak elindított a vihar első rohama. Lassan hömpölygött előre: a szürke arcok zavaros, tajtékos tarajokhoz hasonlítottak. A szemek izgatottan csillogtak, de az emberek úgy néztek egymásra, mintha nem hinnék el tulajdon döntésüket, és csodálkoznának önmagukon. Szavak kóvályogtak a tömeg felett, mint szürke tollú, apró madarak. A tüntetők komolyan, nem túl hangosan, mintegy mentegetőzve beszéltek. - Ezt már nem lehet tűrni tovább, azért vonultunk ki. - Ok nélkül nem mozgolódik a nép... - Hát "ő" nem érti ezt meg? Többnyire "róla" beszéltek. Bizonygatták egymásnak, hogy "ő" jószívű, és mindent megért... De a szavakban, amelyekkel az "ő" képét ecsetelgették, nem volt semmi szín. Úgy érzett, hogy "őrá" már régen nem - talán sohasem - gondoltak komolyan, nem valóságos, élő személynek képzelték, nem tudták, micsoda is tulajdonképpen, sőt, az sem igen fért a fejükbe, minek van "ő", és mit tud csinálni? De ma szükség volt "rá", mindnyájan siettek megérteni, és mivel nem ismerték azt, aki a valóságban létezett, önkéntelenül is valami hatalmasat teremtettek képzeletükben. Nagyok voltak a remények, valami nagyot követeltek támaszul is."