Léniák (minikönyv) [antikvár]

Rajz-tollú kigubancolódásNem emlékszem az időre, nem, nem a jéglapokként föltorlódó, jéghabos dértajtékos múlt-idő fehér gyászától, de szívem gyásszal és őrjöngéssel örvénylő tajtékzása szégyenében, mondom, nem tudom mikor láttam Dallos Jenő végzetes és komoran szálkás, koromcérnavolancsipkés irónia-rajzait, feketén szikrázó, búrjánzó és negatív gyásszal fehérlő humor-rajzröplapjait, de szenvedett és szenvedtető szívem belefájdúlt. Belefájdúlt, vagy belecsikordult, mint kőmalom kőcsipke-fogaskerekei a kő-találkozásban, kőcsipke-érintkezésben, kő-nemiségben? Íme, az eszmélet-vacogtatóan tudatos nagy tehetség, mosolyogtam fehér halállal, létemmel szemfödőbe csavarodtam. S azóta figyelem és rajzait olvasva látom szigorú töprengése szálkás és gyökérszövedék-gubancos, keserű és megtisztító humor-látomásait, ahogy szálkásan és szivacsosan tépi le magáról és a kődobozok füstölgő, szív-elevenséget nem-ismerő dögpárás burjánzásról a nem-lehet-et, mindig a megtisztulást keresve, mindig a fényt keresve, mindig a kigubancolódást keresve, a kő, a füst, a növény, a lánc, a semmi elburjánzó szörny-tenyészetéből. A fényt, a szabadságot, a fölszabadulást, az emberit, azt az emberit, amely létével az ember szerelme. Mert Dallos Jenő a megtisztulás felé tör rajz-tollával! Megváltását keresi az esendő embernek, akinek létére ráhömpölygött rejtelmesen a hamis tér és a hamis idő, a hazug tér és a hazug idő, a civilizációs átok-szerelem és a technika mai szerelmes, rabságot-kilélegző halálos szép szerelme.Juhász Ferenc