A Galambtól a Griffmadárig [antikvár]

ELŐSZÓ A magyar repülés a gyakorlatban a 20. század első évtizedének végén kezdődött, amikor is a repülés magyar szerelmesei Rákos-mezőn megkezdték repülési kísérleteiket. Ekkor még zömében külföldön, főleg Franciaországban vásárolt repülőgépekkel repültek, de hamarosan saját konstrukciókkal jelentkeztek, s a tervezővel és építővel, Adorján Jánossal a pilótaülésben 1910. január 10-én a levegőbe emelkedett az első magyar tervezésű és építésű repülőgép, a Libelle. Ez tehát 1910 januárjában történt, de hogyanjutott el ehhez a nevezetes dátumhoz a magyar repülés? Tekintsünk vissza röviden az előzményekre. A magyar repülés emlékei A repüléssel kapcsolatban szinte minden országban születtek szájhagyományok, mondák, amelyek csodálatos repülésekről szóltak. Ilyen monda volt Magyarországon az 1700-as évek elején felröppent hír, hogy a Szepes vármegyei klastromban egy Ciprián Jaisge nevű fráter szárnyakat szerkesztett, azokat karjaira erősítve csodálatos repülést végzett, amelynek eredményeként a Korona-hegy tetejére emelkedett. Több írás is megjelent e nevezetes eseménnyel kapcsolatban, de szerzőik közül senki sem látta magát a repülést, csupán hallott róla. A Magyar Merkurius 1794. október 28-i számában jelent meg hír, hogy egy Dömsödön élő kádármester vékony deszkából készített szárnyakat, azokat vászonnal borította be, s ezek segítségével egyik szénaboglyáról a másikra röpködött, sőt, a fák tetejére is feljutott. Részletek nem ismertek, de a kutatók egy beadványra bukkantak, amelyet Wagner Jenő tudós férfiú küldött Kossuth Lajosnak, s ebben felajánlotta a néhány ezer forintból rövid idő alatt megépíthető futárrepülőgépének bemutatását, amellyel egy ember repülhet, s némi terhet is vihet magával. A beadvány további sorsa ismeretlen. A találmány nem juthatott el a sikeres kísérletek stádiumába, mert többet erről a futárrepülőgépről nem hallottunk. Ma már ismerjük a repülés megvalósításával kapcsolatos követelményeket, így tudjuk azt is, hogy ezek a mondák valamilyen kísérletekhez kapcsolódhattak, de maga a repülés, ahogyan az hírként megjelent, nem valósulhatott meg, az csupán a fantázia szüleménye volt. A 19. század utolsó évtizedeiben azonban már kiváló szakemberek foglalkoztak a repülés elméletével és annak gyakorlati megvalósításával. A repülés kérdéseivel foglalkozó szakemberek már ebben az időben felismerték, hogy a siklórepülés lehet a gyakorlati repüléshez vezető legmegfelelőbb és legrövidebb út. Nem véletlen, hogy a német Ottó Lilienthal volt az első ember, aki sok száz siklórepülést végzett, mielőtt gépével lezuhant, és sérüléseibe másnap belehalt. Utolsó szavai ezek voltak: „Áldozatot kell hozni!" A magyar repülés első, szakmai-elméleti ismeretekkel rendelkező tudósa kétségkívül Martin Lajos (1827—1897), a kolozsvári egyetem tanára volt. Korán, már az 1850-es években felismerte, hogy a levegő meghódításának jövője a dinamikus repülésben van. Rájött a csűrőkormány-felületek szükségességére. Az 1870-es évek elején készített egy csapkodó szárnyú modellt, de azzal elégedetlen volt. Ezt követően tervezte és építette meg a lebegő kereket, amelyre 1893-ban szabadalmat is kapott. Ennek kísérleti példánya egyesek szerint állítólag 2-3 m magasra emelkedett, mások szerint azonban nem repült. A kiváló tudós ismerte Lilienthal elméleti munkáit és gyakorlati eredményeit. A repülőgéppel és a repüléssel kapcsolatos számításait saját módszerével ellenőrizte, és számos javaslatot tett módosításukra. Feltétlenül meg kell említenünk a századforduló idején tevékenykedő Némethy Emil mérnök nevét is, aki az aradi gépgyár igazgatója volt, s akinek A repülés problémáinak végleges megoldása című munkája 1903-ban jelent meg. 1900-ban építette meg első repülőgépét, amely emberrel ugyan nem repült, azonban a papírgyár tetejéről indulva, néhány siklórepülést végzett. Némethy Emil mérnök a repülőgép-építésben elsőként használt acélcsövet. Fontos aerodinamikai megfigyelése volt, hogy a nagyobb felhajtóerő a szárnyfelület vagy a sebesség növelésével érhető el. Martin Lajos professzor