A levegő meghóditása [antikvár]

Mi emberek, akik a teremtés nagy Lelkének részesei vagyunk, csodát csodára halmozunk a földön. Megállunk naponta a holt mozdulatlan anyag előtt, agyunk és kezünk varázsló hatalmával illetjük azt s egyszerre mozdulás, élet és harmónia támad ott, ahol előbb még a halálnak és a mozdulatlanságnak birodalma volt. A holt anyagnak már az ősember is megpróbált parancsolni; midőn legelőször tette ezt, csupán annyit kivánt tőle: Mozdulj! - és ezzel megszületett a földön az első primitív gép, hogy lenne segitő társa, munkája könnyitője, életküzdelme enyhitője a kenyerét kereső embernek. Majd sorba következtek a többi parancsok, melyek nagyobb és fokozottabb kívánságokat támasztottak a holt anyaggal szemben: Járj! Fuss! Rohanj! mint a szélvész! - igy hangzott sorban a diadalmas emberi parancs s igy keletkezett a legelső kerekes járómű, majd a paripánál gyorsabb gőzmozdony és végül a viharokkal versenyző automobil. Ide jutottunk el máig, de még ez sem elég! Ma, az örökké elégedetlen, folyvást uj kívánságokkal teli akaratos ember, a Teremtőnek e gyönyörű alkotása újból ott áll vakmerő parancsával a holt anyag előtt s azt követeli tőle, hogy győzze le a nehézségi erőt, emelkedjék föl a felhők birodalmába és röpüljön ott, miként a madár!...