A magyar könyvkereskedelem rövid története [antikvár]

Bevezetés Bevezetes A Krisztus születése utáni II. században élt római grammatikus, Terentianus Maurus egyik müvében írta le a sokat (de többnyire csak félig) idézett híres sort: „pro captu lecíoris habent sua fala libelli". Vagyis: „minden könyv sorsa az olvasó felfogóképességétől függ". Az antik tudós mondatával nem az egyedi könyv, a fizikai egység sorsára utalt, hanem a műre, arra a szellemi tartalomra, amelynek a kötet csupán foglalata. Terentianus Maurus közel kétezer esztendővel ezelőtt tulajdonképpen azt fejezte ki, hogy a legtágabban felfogott irodalmi alkotás - amely nem feltétlenül azonos a szépirodalommal - élete nem fejeződik be a szöveg megszületésével; ellenkezőleg: akkor kezd élni és hatni. Akkor, amikor az olvasó kézbe veszi, ismerkedik vele, tanulmányozza és egyfajta párbeszéd alakul ki közte és az író között. Az irodalmi élet - ez a megállapítás is meglehetősen régi - valójában az író, a mű és az olvasó egymást feltételező egysége. Ahhoz azonban, hogy ez az egység létrejöjjön, elengedhetetlen valamilyen közvetítő csatorna, kommunikációs intézményrendszer kialakulása. Az író ugyanis időhöz és térhez kötötten él; hogy műve kiszabaduljon e fogságból, az alkotásnak el kell szakadni szerzőjétől. Ez természetesen bekövetkezhet orális, vagyis szóbeli formában is: elég, ha az ókori görög énekmondókra vagy a népi kultúra roppant gazdag örökségének átörökítőire utalunk. A szóbeli csatornákon, az úgynevezett szájhagyomány útján terjedő alkotások azonban oly tökéletesen elválnak szerzőjüktől, hogy az auktor személye mára már többnyire kideríthetetlen. De az ilyen módon terjedő műnek nincs is a szó hagyományozó szükségképpen saját szubjektumán átszűrve, gyakran az éppen aktuális közönség igényeihez alkalmazkodva, vagyis állandóan alakítva továbbítja azt hallgatóihoz, akik közül valaki majd szintén átadja - némileg módosítva -másnak. Ebből következően a csak szóbeliségben élő alkotás az orális tradíció végtelennek tűnő láncolatában szüntelenül változva, hol gazdagodva, hol szegényedve él és hat. Ahhoz, hogy a mű állandósult formában éljen és irodalommá váljon, szöveggé lejegyezve véglegesülnie kell. Ennél a pontnál kezdődik el a szó szoros értelmében vett irodalmi élet, vagyis az író, a mü és a befogadó, az olvasó kapcsolata; a textus megjelenése - a szóbeli formával szemben - lehetővé teszi, hogy akkor kezdjen párbeszédet a szerzővel a közönség, amikor csak akar. Más szavakkal kifejezve: az alkotásnak materializálódni kell valamilyen hordozón - a könyvön - és ezt az inkarnálódott szellemi entitást el kell juttatni a közönséghez, pontosabban az i- ! szoros értelmében vett szerzője és természetesen végleges formája sincs; az át- , i i,' 'i ¦¦ ,¦1 i ¦ "iii