A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 1939. július 23. [antikvár]

Részlet:A magyar városok települését és fejlesztését a középkorban a hadászati célok irányították. A török veszély elmultával ezek az irányelvek elvesztették jelentőségüket, a városok terjeszkedését nem gátolta többé a várfal és a városok hirtelen megnövekedtek. A magyar városok olyan óriási területen terpeszkedtek szét, hogy a közművekkel való ellátás ami a XX. században már nem maradhatott el leküzdhetetlen nehézségekbe ütközött. Példának említem meg, hogy Debrecenben az utak és közműveknek teljes megépítése 6-szor annyiba kerülne, mint Budapesten és 10-szer annyiban, mint Párisban. Ennek az anarchikus állapotnak vetett véget a városrendezésről szóló 1937: VI. t. c., amely a magánérdek fölé helyezi a közösség érdekét és fő elve, hogy a városok fejlődését a spekuláció és véletlen helyett a közérdek és a tervszerűség irányítsa. Ezért a törvény kötelezi a városokat, hogy állapítsák meg a városfejlesztés tervét (programmját) és az annyi várost a gazdasági romlásba döntött külterjes fejlődés megakadályozására minden városnak pontosan kell határolnia azt a területet, amelyet az elkövetkező 2 generáción át városiasan kialakítani kíván. Ezen a határvonalon túl a lakótelepek létesítése megtiltható. E terület felmérése után meg kell állapítani az általános és részletes rendezési tervet.