Agricola évszázada [antikvár]

Georgius Agricolára emlékezünk ma, a nagy reneszánsz humanistára, akinek neve ma már szétválaszthatatlanul összeforrott a bányászati-kohászati szakma tudománnyá válásával, s egyben a modern műszaki és természettudományoknak - éppen a bányászat és kohászat kebelén belüli - tényleges, igazi tudománnyá formálódásával. Akit szeretnek és tisztelnek az emberek, akit követendő példaképnek tekint a mindenkori társadalom, vagy a társadalomnak egy szűkebb, szakmai rétege, azt szereti külön is megjelölni, tisztelgő címekkel ékesíteni. Így rögzült bennünk, magyarokban a "Kossuth apánk", Széchenyihez és Deákhoz "a legnagyobb magyar", illetve "a haza bölcse", s így rögzült bennünk magyar bányászokban és kohászokban Péch Antalhoz "a legnagyobb magyar bányász" állandó jelzője. A világ bányászainak, kohászainak, mineralógusainak, geológusainak és természettudósainak sokkal-sokkal szélesebb tábora immár több mint négy évszázada Agricola, illetve Agricola emlékének bűvöletében él, s az egykori mestert úgy emlegeti, mint "a bányászat és kohászat bibliájának szerzőjé"-t, az "ásványtan atyját" stb. így emlegeti, s nemcsak Agricola szellemi kisugárzásának egykori zónájában, a német bányászok-kohászok uralta-művelte európai bányavidékeken, hanem az egész földkerekségen. Művei megjelentek, s ma is megjelennek Észak- és Dél-Amerika, valamint Ázsia különböző országaiban és nemzeti nyelvein is. Agricola életműve örökre és elválaszthatatlanul összeforrt az emberi gondolkodás és művesség történetével, annak kimozdíthatatlan alapkövévé vált, ameddig csak értelmes, emberi munkát végző emberi lények élnek a Földön. A megemlékezés - mint minden emberi tevékenység - legalább két pólusú. Egyik, a passzív fél, akiről megemlékeznek, esetünkben Georgius Agricola, aki tulajdonképpen tehetetlenül kénytelen eltűrni azt, hogy mi itt, most róla értekezünk, sőt azt is, hogy mit is értekezünk; a másik pedig a cselekvő, a ma még működő fél, a mindenkori utókor jelenlegi képviselője, aki akarva-akaratlanul saját elképzeléseibe keretezi a megemlékezés tárgyát. Természetes, az ember társadalmi létéből fakad, hogy a megemlékezési aktusban a megemlékező legalább olyan fontos, sőt fontosabb - mert a mindenkori létéhez kapcsolódik mint a megemlékezés tárgya, amely a végtelen időskálán már lezárt, véges ponttá merevedett."