Aranyláz Alaszkában [antikvár]

A folyó alakította ki a tájat, és a folyó őrölte porrá az aranyat. A folyó már időtlen idők óta ott volt, mielőtt az őslakók vagy a fehér emberek felfedezték volna. Ősidők óta vitte vizeit a hegységtől a tengerpartig, kétezer mérföld hosszú medrében, lassú munkával vésve-vágva völgyet és domboldalt, lemorzsolva apránként azt a sík platót, amelyet a föld belső háborgásai emeltek fel még a történelem hajnala előtt. A fő áramlás ezernyi csápja visszanyúlt egészen a kontinens gerincéig, hasadékokat, meredélyeket, szurdokokat vájva a hegyoldalakba - szikla sziklán horzsolódott, kavics kavicson őrlődött, homok homokon csiszolódott, amíg a folyó hordalékkal telítődött, és az egész Alaszka-Yukon-területet hornyolttá barázdálta a folyó víz munkája. Nincs az a szilárd tömeg, amely dacolni bírna a szüntelen koptatással, hát még ha az több mint ötmillió évig tart. A földkéreg repedéseiből felszínre hányt sziklák és ércek is alulmaradtak, lecsiszolódtak, elkoptak, rögeiket és szemcséiket széthordta a víz. Kvarc és földpát, gránit és mészkő sárrá, agyaggá, iszappá oldódva sodródott az áramlattal a tenger felé, s a hegykérgeket behálózó aranyérc erek is porrá őrlődtek. Az arany azonban nem érte el a tengert, mivel fajsúlya tizenkilencszer nagyobb, mint a vízé. A legfinomabb aranypor a hegyipatakok hullámtarajának felszínén könnyedén lebegve sodródott a lustább mozgású folyóba, ott alámerült, és megakadt a mellékfolyók torkolatainál felhalmozódott föveny-torlaszokban. A darabosabb arany idáig sem jutott el: mihelyt a víz sodrási sebessége csökkent, az arany a sziklás meder repedéseinek foglya lett, s innen már semmi sem tudta kimozdítani. Ott maradt mérhetetlenül hosszú időkön át, elrejtette az állán-