Bányászballada [antikvár]

Olvasóim gyakran mondták és írták nekem: "Az én életem kész regény!" A műkedvelő önéletrajzíró aztán összehord hetet-havat, jórészt persze olyan dolgokat, amelyeknek ő maga a hőse vagy az áldozata, és csakis szép és nemes cselekedeteket árul el önmagáról. Talán nem is készakarva teszi ezt, de az ember már olyan, hogy a lehető legelőnyösebb színben igyekszik feltűnni a világ szemében. Ezért aztán "regényes életrajzot" ír, nem pedig az igazságot írja. De a teljes igazságot nem is tudja megírni, mert hiszen önmagát csak belültől látja. S még ha a legeslegőszintébb is, amit leír, mégis szürke lesz, nem túlságosan érdekes; az események úgy folynak tollából, mint vízvezetékből a víz, írása nem lesz plasztikus és dinamikus. Pedig a regénynek nem pusztán érdekesnek kell lennie, hanem feszültséget is kell teremtenie, nőnie kell, el kell érnie tetőpontját, keresztül kell mennie az alkotás valamennyi fejlődési fokozatán és szabályosan be is kell fejeződnie. A regény, még ha életregény is, nem egyetlen ember életrajza. Egy bányászregény nem lehet pusztán egy bizonyos bányász, Péter vagy Pál élettörténete, hanem sok bányász életét kell magában foglalnia; koncentrálni kell a regényben - talán egy személyben - az egész bányász nép életét legtipikusabb jelenségeiben, kapcsolataiban, valószínű eseményeiben és, amennyire lehet, a leghűségesebben ecsetelt környezetben. A Bányászballada központi alakja elsősorban és főleg a cseh bányász. A társadalomban elfoglalt helyzetéből és munkásvilágnézetéből erednek tettei, gondolatai, tulajdonságai. Úgy él, mint munkás, úgy gondolkodik, mint munkás és munkásként érez is; ebben mutatkozik meg, hogy a munkásság egészéhez tartozik.