Betontömörítés vibrálással [antikvár]

A magyar építőiparban a beton tömörítésére villamos vibrátort először 1935-ben használtak. A felszabadulás előtt csak két-három vállalat próbálkozott - kezdetben meglehetősen bizalmatlanul - ezzel az új, gépesített módszerrel, de az 1945. évi tavaszi hídhelyreállítási betonmunkákhoz, a Kossuth-híd építésekor az új utakon járó építőiparnak a betontömörítő vibrátor már nélkülözhetetlen szerszáma lett. Annak ellenére, hogy ezt az új szerszámot mind a magasépítők, mind a mélyépítők kipróbálták és alkalmazták már, sőt a dunai kotortkavics osztályozására már ezt megelőzően, tizenöt evvel korábban is sikerrel használtak vibrációs rázórostát, hivatalosan a rezegtetéses betontömörítést a fontosabb műtárgyaknál csak körülbelül öt-hat éve írják elő. A vibrátorokról a műszaki irodalom is meglehetősen szűkszavúan és inkább csak leíró közlésekkel tájékoztatta az építőket. Két-három szakirányú közleménytől eltekintve, a vibrátorokat a műszaki könyvek is csak rövid fejezetekben ismertették. Működésüket, hatásukat mindmáig egyetlen magyar nyelvű műszaki írásmunka sem tárgyalta elég kimerítően. A kérdés tudományosan, elméletileg még sem nálunk, sem külföldön nincs eléggé feldolgozva. A szovjet tudomány hatolt legmélyebben a kutatott problémák lényegéhez. A Szovjetunióban már igen sok tapasztalati adat, sokféle vibrátortípus áll rendelkezésre ahhoz, hogy a vibrátor használó részére helyes utat jelöljenek ki. A szovjet kutatók megteremtették már a vibrációs betontömörítés elméletét is. Ez az elmélet - ha még nyilván tökéletesíthető és fejleszthető is - nagy segítséget ad a kivitelezők gyakorlati munkájához, a vibrátortípusok megválasztásához, célszerű használatához, sőt új, tökéletesebb szerkezetű vibrátorok megalkotásához. Ebben a kis könyvben Karel Branberger csehszlovák szerző egy munkás élet kutatásainak eredményeit írja le, a szovjet szakemberek eredményeinek felhasználásával összefoglalja és értékeli a vibrációs betontömörítés terén a tudomány és a technika mai helyzetét. Nem féltékeny saját tudományára, hanem olyan ember, aki akkor a legboldogabb, ha taníthat és látja, hogy tanítása nem meddő.