Égő arany [antikvár]

Kiadói borítója kopottas.
1968. december 19-én reggel egy véletlen szikrától kigyulladt az algyői 168-as számú olajkút. Messzire ellátszó, napokon át kísértetiesen lobogó fénye - a döbbenetes látványon túl - az országos érdekű szakmát, illetve a magyarországi olajbányászat rohamos terjeszkedését, kivívott rangját, sőt jövőbeni lehetőségeit is különös megvilágításba helyezte. Az úgynevezett MAORT-szabotázs idején, húsz-huszonkét évvel ezelőtt, amikor még szinte csak néhány zalai falunak adott kenyeret nálunk az olajbányászat, kevesen töprengtek el a lehangoló tényeken. Ma már viszont nem csupán az üzemi óriássá nőtt, az ország nyugati és keleti tájait összekötő szakma rehabilitációjáról van szó, hanem arról is, hogy az olajtermelés központja a Dunántúl délnyugati csücskéből hirtelen a Nagyalföldre tevődött át. A szakmai törzsgárda szükségszerű vándorlása pedig nemcsak egy-egy táj külső képét módosította, de az emberek életmódját is máról holnapra gyökeresen átalakította. Mocsár Gábor alapos tanulmányokat végzett ahhoz, hogy az olaj eleve izgalmas természetrajzán túl egy érdekes szakma drámai küzdelmét is bemutathassa - váralanul fel-feltornyosuló és nem egykönnyen megoldható gondjaival együtt.