Élelmezési ipar 1977. január-december [antikvár]

Élelmiszeriparunk az 1976/77. év fordulóján KOVÁCS SÁNDOR ÖSSZEFOGLALÁS A közlemény élelmiszeriparunk egyes időszerű problémáit tárgyalja. Részletesebben foglalkozik a szakosodás, az integráció, a mezőgazdasági és élelmiszeripari terhelés összehangolásának kérdéseivel, az ebből adódó feladatokkal. Rámutat egyes negatív jelenségekre is: az üzemi bezárkózás, az elszigetelődés káros voltára, az együttműködés terén mutatkozó hiányosságokra. Jobban kell feltárni tartalékainkat is. Nagy erőfeszítésre lesz szükség az 1977-es év export előirányzatának teljesítésére is. * Mint ismeretes, hazánk éghajlati adottságai kedvezőek az élelmiszertermelés számára. Gazdasági fejlődésünk, a szocialista társadalom építésében elért eredményeink elősegítették az utolsó évtizedekben, hogy azon kevés országok közé kerüljünk, amelyek hazai termelésből biztosítani tudják saját lakosságuk élelmiszer ellátását, mégpedig magas szinten, és emellett jelentős élelmiszer exportot biztosítanak. A magyar élelmiszertermelésre jellemző a sokszínűség. Néhány trópusi növény és fűszer kivételével földjeink és természeti adottságaink a mezőgazdasági termelés szinte teljes áruskáláját megtermelhetővé teszik. Ha jól élünk adottságainkkal és felhasználjuk a szocialista gazdaságirányítás lehetőségeit, úgy ez nagy segítséget nyújthat az ipari nyersanyagokban viszonylagos szegénységünk ellensúlyozására. Őszintén minősíteni kell a munkánkat. Nem mindig és főleg nem elég következetességgel érvényesítettük és érvényesítjük az ebből levonható tanulságokat. Vannak még teendőink társadalmi, gazdasági életünk minden szintjén. A világgazdaság és ezen belül a népgazdaságunk helyzete korlátozhatja, fékezheti feladataink megvalósításának ütemét, a lehetőségek jobb kihasználását. Most ilyen helyzetben vagyunk. Ez azonban csak fokozza felelősségünket népünkkel szemben, hogy adottságaink keretein belül, a tartalékok maximális kihasználásával törekedjünk az elérendő célok megvalósítására. A magyar mezőgazdaság jó néhány területen, viszonylag rövid idő alatt, nemzetközileg is számottevő eredményt ért el. A magyar élelmiszeripar termékei eljutnak szinte a világ minden kontinensére és élelmiszerexportunk jó nevet szerzett dolgos népünk számára. Ezt meg kell őriznünk! Az elmúlt két esztendő élelmiszertermelésünk számára nem volt kedvező. Ebben közrejátszottak külső és belső tényezők egyaránt. A külső tényezőkből csak az 1976. évi néhány közismertre utalok: tavasszal késői fagy vitte el virágzásában gyümölcs- és szőlőtermésünk jelentős részét, nyáron hosszan tartó szárazság, számos európai országhoz hasonlóan, rontotta zöldség-, és burgonyatermésünket, egyes takarmányféleségek és a cukorrépa termésátlagát. Az 1975-ös évben lecsökkent kocaállomány visszafogta az évi vágósertés-termelésünket. Ez utóbbi már csak részben vezethető vissza külső tényezőkre, részben a magunk hibájából bekövetkezett ciklikusság következménye a sertéstartásban, ami kellő körültekintéssel megelőzhető és hullámvölgye lényegesen csökkenthető. Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság sokszínűségét, széles termékskáláját -— ami a hazai igények kielégítéséhez és az exportlehetőségek kihasználásához szükséges, — veszélyezteti egyes termékek termelésében bekövetkezett tartósnak minősíthető visszaesés. A szakosodás fontos eszköz a korszerű technika és technológia kihasználása érdekében. A termelékenység növelésének elengedhetetlen feltétele. Az élelmiszertermelésben ez a szakosodás azonban nem válhat népgazdasági kategóriává. Körülményeink ismeretében csupán üzemi kategóriaként fogható csak fel. Az egyes üzemek ésszerű szakosodása mellett meg kell őriznünk az élelmiszertermelés sokszínűségét. Számos esetben bebizonyosodott, hogy ha valamilyen termékből hiányunk volt a hazai ellátásban, azt pótolni a szocialista piacokról csak kivételesen tudtuk, mert az akkor ott is hiánycikk volt. Tőkés importból kellett a hiányt pótolnunk. Ha hagyományos export cikkeinkből csökkent a termelésünk és ezzel az export árualapunk, akkor mindkét esetben rontottuk fizetési mérlegünket, fokoztuk az ipari nyersanyag-import ellensúlyozásának nehézségeit. Szakosodnunk kell! Ezt törvényszerűvé teszi az élelmiszertermelésben bekövetkezett műszaki fejlődés. A szakosodás nem vezethet hiánycikkekhez, a gazdaságos exportlehetőségek elvesztéséhez. Vigyáznunk kell tehát tervezésünkben, szabályozó rendszerünk alakításában, a vállalati magatartásban egyaránt arra, hogy s rész ne takarja el az egészet. Csoportérdek az össztársadalmi érdeket. Időben egyeztetni kell a hármas érdekrendszert; megelőzve, hogy fejlődésünket átmeneti visszaesések lassítsák. Az élelmiszeripar különböző ágainak, vállalatainak nyilvánvalóan e gondolatsorból adódóak a teendői.