Géprajz [antikvár]

Az ember fejlődése során már az ősidőkben eljutott egy olyan szintre, hogy munkaeszközeit, építményeit már az elkészítés előtt elképzelte és e képet igyekezett rögzíteni. Erre legalkalmasabb volt a rajz. A leírásnál hüebb, élményszerübb képet adott, segítségével tovább finomítható volt az eredeti elképzelés. Ebben az időben a rajzot csak egy embernek, vagy egy szűkebb embercsoportnak kellett megérteni, hisz a tervezést és a kivitelezést is ugyanaz az ember végezte vagy irányította. A rajz elkészítésénél szigorú szabályok nem kötötték, esetleg környezetének tapasztalatait, szokásait használta fel. A technika fejlődésével természetesen tovább fejlődött a műszaki rajzolás is. Rajzolási szokások, jelképek alakultak ki, melyekből idővel szabályok lettek. A rohamos fejlődés a XX* század elején indult meg. A tervezés és a gyártás szétválasztása, a társadalmi munkamegosztás növekedése egyre több embertől követelte meg a műszaki rajz ismeretét. Először egy-egy termelő egységen belül vált szükségessé, hogy rajzolási szabályokat vezessenek be és ennek alkalmazását kötelezővé tegyék. Az egyre szélesedő kooperáció, licencek, gyártási dokumentációk adása és vétele korunkban a műszaki rajz szabályainak nemzeti, sőt nemzetközi egységesítését, szabványosítását tette szükségessé. Az iparágak kialakulása, gyors fejlődése magával hozta sajátos műszaki rajzszabályaik kialakulását. Valamikor nem tettek különbséget a gépek rajzai és például az építészeti rajzok között, ma azonban az egyre növekvő követelmények miatt a gépek és gépalkatrészek rajzolására külön rendszert kellett kidolgozni. A géprajzi ábrázolást a célszerűség jellemzi. A cél az, hogy a lehető legkevesebb vonallal érzékeltessük a gyártandó alkatrész alakját. Az alak meghatározott szabályok szerinti ábrázolása alapján azonban nem lenne gyártható és szerelhető az alkatrész.