Gutenberg [antikvár]

Hogyan készült, milyen volt a könyv Gutenberg előtt? Az ókori életformák kiveszése óta a XIII. századig szinte kizárólag a kolostorok celláiban és közös írószobáiban másolták az egyházi szertartásokhoz, az iskolai oktatáshoz, a teológiai tanulmányokhoz és az apátok közhatósági teendőihez szükségelt műveket. Az olvasók köre roppant szűk volt; csak egyháziak tudtak írni-olvasni s csak latin könyveket kívántak. A latin volt az egyház és a tudomány nemzetközi nyelve. Az útvonalaktól félreeső kolostorokban maguk a szerzetesek gyártották kecskebőrből az íróhártyát, főzték a tintát, vágták a lúdtollat, fűrészelték a vonalzót és öntötték a vonatozáshoz szükséges ólomkorongokat. A lemásolandó kódexet kölcsönkérték egy másik kolostortól, az apát vagy a másolást vezető scriptuarius kijelölte a másoló barátokat, adagolta a leírandó részleteket s azután szigorú poenitentiák fegyelme alatt neki kellett ülni a körmölésnek. „Hogy ihatnám!" - jegyzi fel kézirata margójára az egyik magyar szerzetes. Nem volt szabad félbeszakítania az írást, hogy szomját oltsa. Tíz-tizenkét leveles füzetenként másolták a szöveget, gyakran a kódex minden füzete más-más kéz írása. Ilyenkor sürgős volt a munka, a leírók egymást felváltva dolgoztak. Ha elkészült a másolat, a korrektor felülvizsgálta, ellátta piros rubrumjelekkel, a miniátor színes kezdőbetűket s a díszesebb kéziratokba remek miniaturákat festett, aztán jött a ligátor, a füzeteket összefűzte kötetté, a kötetet két kemény fatábla közé erősítette, a fatáblákat bevonta vastag bőrrel, ötvözött sarkokat és kapcsokat szögelt rá s végül átadta a könyvtárosnak, aki az új kódexet állományba vette s ha szövege különösen keresett, vagy kiállítása különösen díszes volt, hosszú láncra verte s így kapcsolta a polchoz.