A sorállomány és a haderő [antikvár]

Az államszocializmus összeomlása és a parlamentális demokrácia kiépítésének társadalmi, politikai, gazdasági folyamatai nem hagyták érintetlenül a polgári-katonai kapcsolatok rendszerét, s így a Magyar Honvédség szervezetét sem. A rendszerváltás igen jelentős változásokat indított útjára és már élő folyamatokat gyorsított fel a haderő és a társadalom viszonyában csakúgy, mint a Magyar Honvédség irányítási és ellenőrzési rendszerében, felépítési rendjében, működési elveiben, feladataiban és szinte minden területen. A rendszerváltás, közvetlen hatásain túl, kaput nyitott egyrészt az addig látenciába szorított, s másrészt azon folyamatoknak is, amelyek a fejlett nyugati országokban a polgári-katonai kapcsolatok és a katonai szervezetek átalakulása terén zajlanak, s amelyek ugyancsak lényeges változáson mennek keresztül a kelet-nyugati szembenállás feloldódása/átrendeződése nyomán. Magyarországnak, s a többi közép-kelet európai országnak, a fejlett országok modernizációs trendjeit igen gyorsan kellett/kell adaptálni saját képességeikhez és lehetőségeikhez mérten, hiszen az euro-atlanti integráció folyamata egy sor olyan feladatot határoz meg számunkra, ami másként igen nehezen, vagy egyáltalán nem teljesíthető. Így a hazai polgári-katonai kapcsolatok igen széleskörű, összetett kihívásokkal kerültek szembe, amelyekre a katonai szervezetnek is reagálnia kellett/kell. A magyar katonai szervezet sajátosságaiból eredően azonban nem volt és talán nem is lehetett képes, az érintett társadalmi csoportok (hivatásos állomány, polgári alkalmazottak, sorkatonák, helyőrségek lakossága stb.) túlnyomó többsége és egy újonnan kiépülő intézmény rendszer csak sejthető kihívásai által elvárt gyorsasággal reagálni a globális és gyors "változás-sokk"-ra. Az érvényesülő reagálások pedig nem voltak kellően koncepciózusak, kidolgozottak ahhoz, hogy a '90-es évek közepére kiteljesedő válságok elkerülését lehetővé tegyék. Az új politikai, társadalmi rendet kiépítő hatalom szereplői, az új demokráciát érő, számtalan kihívás között, a honvédség partikuláris érdekeknek megfelelő felhasználásának megakadályozásán, majd a demokráciákban elvárt felügyeleti struktúrájának kiépítésén túl, nem tisztázták időben a katonai szervezettel szembeni alapvető elvárásaikat, amit legnyilvánvalóbban a Honvédelmi Alapelvek és a Honvédelmi Törvény késői megalkotása példáz. Az egyértelmű elvárás-rendszer hiánya azonban nem jelenthette a katonai szervezet számára a környezethez való adaptálódási folyamatok elmaradását. Olyan, részben spontán folyamatok indultak el, amelyek a szervezet csúcsán és a politikai élet megfelelő szintjein zajló hatalmi küzdelmektől voltak terheltek. Ehhez a katonai szervezet, piaci értelemben improduktív volta révén, kiváló terepet biztosított.