A világháború [antikvár]

Idestova húsz esztendeje, hogy az emberiségre rászakadt történelmének legnagyobb katasztrófája, a világháború. A négy évig tartó küzdelem emberéletben milliókat, értékekben milliárdokat pusztított el, s a kortársak százmillióit tette szerencsétlenné. Teszi ma is, mert nem szűnt meg. Más fegyverekkel, de annál könyörtelenebbül folyik tovább: a "békével", mely ott didereg fűtetlen szobánkban, csonkítja falatunkat a tányérban, tép lyukat ruhánkon, koppan a letett szerszámban. Ott topog a rokkant mankójában, csörren a kisszakaszban, dübörög a végleg lerántott boltredőnyben, hangtalanul könyörög a munkát keresőnek szerényen levett kalapjában. És jégmarokkal szorítja, tűzkörömmel szaggatja szívünket, mely alázatos, örök szerelemmel ott dobog a Bánság pirosló pipacsai, a Tátra fehérlő csúcsai, a Hargita zöldelő fenyvesei alatt. S az Adria azurjában, Szibéria jegében, mindenütt, ahol őseink éltek és hőseink haltak. A világháború. Mely volt. És van. Mely ma is annyi új eseménnyel traktál, hogy miattuk felejteni kezdjük az elejét. Hogy is volt? Hogy is volt csak? Pedig óriási irodalma van. Épületeket megtöltő. A háború előzményeiről, következményeiről. Lefolyásáról, diadalairól, vereségeiről. Agyfölötti és földalatti titkairól. Nincs ember, aki el tudja olvasni. Sem pénze, sem ideje hozzá. Talán kedve sem.