Az elveszett győzelem [antikvár]

Előszó Keleti front, 1942/43 szörnyű tele. Sztálingrádnál a körbezárt német 6. hadsereg agonizál, utolsó napjait éli. A szovjet vezérkar főnöke, Vasziljevszkij marsall ekkor egy nagyszabású hadműveleti tervet tesz le Sztálin asztalára, amely a „Saturnus" fedőnevet viseli. A „Saturnus" tizenhat hadsereg bevetésével egy „szuper-Sztálingrádot" irányoz elő, amelynek végrehajtásával bekeríthetik és megsemmisíthetik a déli frontszakasz Kaukázusig előretört német erőit, 1 millió katonát. Amennyiben a „Saturnus" sikerrel jár, az akár a világháború végét is jelentheti. Sztálin, a „zseniális hadvezér" azonban nem ismeri fel ezt az egyedülálló lehetőséget. Szemeit mágikusan a nevét viselő városra szegezi, nyolc erős, intakt hadsereget tart ott a Volgánál, hogy megadják Paulus tábornok már amúgy is halott hadseregének a végső csapást. Ennek a nyolc hadseregnek a hiányában indul meg a „Saturnus", a második világháború egyik döntő hadművelete. A másik oldalon egy valóban zseniális stratéga, von Manstein tábornagy felismeri a veszélyt, és jól látja annak gyenge pontjait. Ezért aztán még időben - Hitler, a másik botcsinálta hadvezér jóváhagyása nélkül - végrehajtja a világháború nagy anabázisát1, vagyis mesteri visszavonulással kicsúszik a halálos ölelésből, így a „Saturnus" a nélkülözhetetlen nyolc hadsereg híján a levegőbe mért ütés marad.