Emberség és bizalom [antikvár]

AZ OLVASÓHOZE sorok írója hosszú éveket töltött alegységparancsnokként kisebb-nagyobb katonai közösségek élén. Eredmények és útvesztők, a munkában lelt örömök és nehézségek, tapasztaltabb tiszttársak önzetlen támogatása és némelyek megkérdőjelezhető elhivatottsága - nos, ezek jellemezték a különböző helyőrségekben eltöltött éveket. Szolgálati nyugállományba vonulásáig valamennyi beosztásában hű maradt katonapedagógusi mivoltához; s ma is az.Kiképzési és nevelési tapasztalatait mindig megosztotta kollégáival. Szüntelenül az érdekelte: vajon mi történhetett egy katonai kisközösségben, ha a parancsnoknak megromlott a viszonya beosztottjaival? Hol követhettek el hibát? Miért hiányzott egyes alparancsnokokból az emberismereti képeslég, a tisztelet és a tapintat?A kiadványt olvasva valószínű az Olvasóban még további kérdések is felmerülnek: vajon megteszünk-e mindent a jó közszellem létrehozásához? Hová vezetnek jobbító szándékú törekvéseink? Tiszteljük-e, becsüljük-e egymást igazán? Mindig helyesen cselekszünk-e a képzés és felkészítés hétköznapjain? Aztán: felismerjük-e tévedéseinket? És miként tudjuk korrigálni azokat? Megannyi kérdőjel, és további vitára ösztönző válaszok.Az alegységeknél eltöltött éveiről a szerző annak idején nem vezetett naplót, de szinte minden lényeges eseményt feljegyzett. Elsősorban azokat a történeteket, amelyeknek valamilyen pedagógiai tanulsága volt. Most előkerültek a régi jegyzetfüzetek és a sebtében készített vázlatok. Újraolvasva azokat, régről őrzött történetek elevenednek fel. Ezért is gondolta, hogy e kiadvány második részében megszólaltatja a századparancsnokot, az ütegírnokot, akis közösségtől búcsúzó szakaszparancsnokot és másokat Jó szívvel emlékezik ütegének hajdani szolgálatvezetőjére, akitől őszinte embersé-