Erdély a hadak útján [antikvár]

Bevezető Hatvanöt évvel ezelőtt egy reményteli és régóta várt időszak köszöntött be Észak-Erdély és a Székelyföld magyar lakossága számára. A második bécsi döntés határozatai értelmében Magyarország - a korabeli megfogalmazás szerint - Erdély „szebbik, de sokkal szegényebbik részét" kapta vissza. A magyar honvédalakulatok diadalkapukon és virágszőnyegen vonultak be a nemzetiszínekkel fellobogózott Szatmárnémetibe, Nagyváradra, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, valamint Észak-Erdély és a Székelyföld többi kisebb-nagyobb településeire. A lelkes magyar ajkú lakosság huszonkét év várakozása után felszabadítóként tekintett a magyar katonákra. A mámoros és felemelő napokat és heteket követően a visszacsatolt országrészek újonnan szerveződő katonai, majd polgári közigazgatásának leginkább a közellátás, a közlekedés és a honvédelem terén kellett gondok sokaságával szembenéznie. Ezen égető problémákat mindvégig a második nagy világégés árnyékában, a déli és a keleti határok állandó veszélyeztetettsége közepette, a közel egymilliós idegen ajkú lakosság kiszámíthatatlan, olykor ellenséges magatartása mellett kellett megoldani. A történelem négy évet engedélyezett a trianoni békediktátum igazságtalanságainak enyhítésére, azok részbeni megszüntetésére. Az 1940 és 1944 közötti rövid időszakra, mint a „kicsi magyar világra" emlékezik vissza az erdélyi magyarság. Az anyaországból átküldött tisztviselői kar meglehetősen elítélhető viselkedése és szellemisége számos csalódást okozott ugyan, ám e keserűségek ellenére a magyar közigazgatás bevezetése reményeik megvalósulását jelentette. Gondolataikat, érzéseiket leginkább a Hámori Péter írásában is idézett sorok fejezik ki: ,J~Ia ez a kicsi idő nem lelt volna, most semmi sem lenne, de főleg magyar szó nem hallatszana már sem Kolozsvár, sem BánJJyhunyad, sem más városok és falvak utcáin." Úgy véljük, hogy Erdély történelme az elmúlt másfél évtizedben -ha szabad így fogalmazni -„felértékelődött". A megnőtt érdeklődés nemcsak a köztudatban, a turisztikában vagy a gazdasági életben érhető tetten, de nyoma van a könyvesboltok polcain is. Történeti munkák, színes képeskönyvek, bédekkerek éppúgy megtalálhatók határon innen és túl, mint a székely vagy csángó meséskönyvek, verseskötetek, vagy akár a helyi gasztronómiai különlegességeket taglaló munkák. Valami azonban mindezidáig hiányzott a palettáról, s ez az Erdély XX. századi, de különösen második világháborús hadtörténelmét bemutató művek sora. Egy-egy eseményről természetesen már láttak napvilágot kiváló kötetek és tanulmányok, de a teljes időszak hadtörténelmi áttekintésére eddig még nem került sor. Mivel 1940-1944 között az 1920-ban Romániának juttatott magyar terület egy része ismét az anyaországhoz tartozott, s ennek kapcsán a térségben jelentős csapatmozgások, hadmüveletek is folytak, a hadtörténészek számára ez a téma elvileg megkerülhetetlen. A két ország közötti, sok egyéb mellett éppen a fent említett négy év gyökeresen eltérő megítéléséből is fakadó, nem túlzottan felhőtlen kapcsolatok, illetve leginkább az 1945 utáni magyarországi politikai viszonyok azonban évtizedekig lehetetlenné tették, hogy e kérdéskörrel elfogulatlanul foglalkozhassunk. Ezért gondoljuk úgy, hogy ma, amikor még mindig vannak nézeteltérések az erdélyi magyar bevonulás, a Honvédség észak-erdélyi és székelyföldi berendezkedése, továbbá az 1944-es őszi harcok eseményeinek vizsgálatakor, mindenképpen hiánypótló - és szándékaink szerint higgadt párbeszédet kezdeményező - kiadványt helyezünk az Olvasó kezébe. Az „Erdély a Hadak Útján, 1940-1944" című könyv nem jegyzetelt, de tudományos igénnyel, jelentős mennyiségű magyar és német levéltári forrás felhasználásával, a legszélesebb olvasóközönségnek készült munka. Az eredeti dokumentumok mellett természetesen merítettünk a rendelkezésre álló magyar és idegen nyelvű könyvészeti anyagokból, felhasználtunk naplókat, memoárokat, helyenként a korabeli sajtót és persze szóbeli visszaemlékezéseket is. Mindezt azonban csak alapos forráskritika után tettük. Munkánk során - mivel kényes témáról írtunk - a források alapos ellenőrzése mellett főleg an'a helyeztünk hangsúlyt, hogy a szöveg minden esetben a lehető legtárgyilagosabb legyen. Nem túloztuk el a magyar fél sérelmére elkövetett román, szovjet vagy német atrocitásokat, de nem hallgattuk el a magyar fegyveres erők számlájára írható erőszakos cselekményeket sem. Csak olyan eseményeket vetettünk papírra, amelyekről megbízható adataink voltak. Meglátásunk szerint nem kizárólag a feldolgozás egyedülállósága, a számos adat és ismeret teheti érdekessé e kötetet, hanem a nagyszámú, eddig még nem publikált fénykép is. Az események könnyebb megértését térképek segítik, amelyek Mihályi Balázs keze munkáját dicsérik. A kötet három fő részben mutatja be az eseményeket. Elsőként az erdélyi bevonulás előzményeit és a visszakapott részek katonai megszállását tárgyaljuk. Ezt követi a Honvédség elhelyezkedésének és mindennapi életének bemutatása a régi-új területen, majd - a legnagyobb terjedelemben - az Erdély földjén 1944 őszén lezajlott harcokkal foglalkozunk. Itt szükséges kitérnünk arra, hogy munkánkban „Erdély" területi megjelölés alatt -elsősorban az egyszerűbb megértés kedvéért -mindvégig azt a földrajzi egységet értjük, amelyet az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés következtében Romániához csatoltak, s nem pedig a klasz-szikxis, a Királyhágón túl kezdődő történeti Erdélyt. Őszintén reméljük, hogy kötetünk segít a közös múlt részrehajlás nélküli feldolgozásában, s meggyőződésünk szerint e folyamat minden érintett nép sikeres jövője számára egyaránt szilárd alapot teremthet. Budapest, 2005. szeptember 15. A szerzők