Európa sorsfordulói [antikvár]

Marathón I. e. 490. augusztus vagy szeptember • A görögökre támadó perzsa hadak megállítása Európa kultúrájának egyik gyökere mindenképp az ókori görögök hagyatékából táplálkozik. Ez a szerteágazó, gyakran egymással is rivalizáló, sőt véres háborúkba keveredő világ gyakran kerük végveszélybe. Keleti szomszédjával, a hatalmas perzsa birodalommal nem egyszer kellett élethalálharcot vívnia, hogy fennmaradhasson a görög függetlenség. 1. e. 490-ben zajlott a jól ismert marathoni csata, amelyen Athén sorsa múlt. Előzményként Athén és több görög városállam támogatta a perzsa uralom ellen fellázadó kis-ázsiai görögöket, így a perzsák joggal érezhették úgy, a lázadás leverése után jönnie kell a görögök megbüntetésének. Ekkor a Perzsa Birodalom jóval nagyobb és erősebb vok a görögökénél, ráadásul egy egységes, központosított hatalom alá tartozott a birodalom összes alattvalója. A csatát megelőzően a perzsa hadak elfoglalták a görög szigetvilág keleti felének egy részét, majd a főkolompos, Athén ellen indultak hajóikkal. Bár velük volt Athén korábbi uralkodója, helyismeretük csekély vok az athéniakkal szemben, haderejük viszont akár a kétszerese is lehetett. A perzsa sereg gerincét az íjászok adták, gyalogosan és lóháton. A rettegett perzsa íjászok már sok csatát eldöntöttek, viszont taktikájukhoz, miszerint kerülik a nyílt közelharcot, nagy tér kellett és jó helyismeret. A lovas íjászok serege volt a perzsák csodafegyvere. Lóháton ugyanis jóval mozgékonyabbak voltak, és a gyalogság ellen bármikor el tudták kerülni a közelharcot, miközben zúdították az ellenségre a nyüzáport. A görögök - ezzel szemben - éppen a nehézgyalogságra támaszkodtak. A hopliták zárt sisakban, mellvértben, hatalmas pajzzsal védték magukat, és többméteres lándzsáikat maguk elé szegezve rohamoztak úgy, hogy - szorosan egymás mellett - állva egymást is védték. A görög sereg vezére Miltiadész volt, aki kivárt az összecsapással, mivel a 10-11000 görög ellen legalább 20000 perzsa sorakozott fel a parton. Spárta hadai is úton voltak, de bizonytalan volt, hogy mikor fognak ideérni (nem siettek). Miltiadész a perzsák partraszállása utáni 11. napon elszánta magát, és támadásba lendült. A hopliták zárt sorokban vonultak fel, és sikeresen közelharcra kényszerítették a perzsákat. A seregük közepe látszólag meghátrált, így magukkal csalogatták a perzsákat, akiket a széleken bekerítettek. Hatalmas győzelem volt; mindössze 192 görög esett el, míg a perzsák vesztesége meghaladhatta a 6000 főt, és elveszett minden felszerelésük. Görög hoplita fém mdivértben. fém sisakbon, pajzs-zsal és több méter hosszú lándzsával. Évszázadokig dominóit a csatatereken. A perzsa Íjászok fém páncélzat nélkül közelharcban nagyon sebezhetőek voltak. Fó erényük a gyorsaság volt, amit itt nem kamatoztathattak. Egy dolog azonban máig tisztázatlan. Hol maradtak a rettegett perzsa lovas íjászok? Elképzelhető, hogy a perzsák már behajózták a lovakat, mivel el akarták hagyni a mocsaras öblöt, hogy máshol szálljanak partra, közelebb Athénhoz, és a csata napján már nem volt harcra kész a lovasság. Más elmélet szerint a görögök kifigyelték, hogy hajnalban a lovakat egy távolabbi patakhoz kellett elvinni itatni, ezért hajnalban támadtak váratlanul. (A spártaiak ekkor már úton voltak, és másnapra megérkeztek. Ezt talán a perzsák is tudták, és fel sem merült bennük, hogy Athén nem várja meg a jelentős segítséget.) Annyi bizonyos, hogy a perzsa lovasság nem vett részt a csatában, vagy csak a végén kapcsolódott be, amikor már minden elveszett. Marathón után a perzsák visszavonultak, és Athén megmenekült. Görög hoplita rekonstruált felszerelése. A csata ábrázolásán is jól látszik a görög nehézgyalogság és a perzsa katonák közötti különbség. á?> fm Él L I