Fegyverek a Diadalív alatt [antikvár]

Európa politikai fejlődésében mindig kiemelt fontosságú volt a biztonság kérdése. Minden ország külpolitikai törekvései közül legfontosabb volt határainak, önállóságának, saját sorsa feletti szuverén rendelkezésének biztosítása. Különösen így volt ez Franciaország esetében, ahol a nagyhatalmi rangot, s az európai vezető szerepet természet adta előfeltételként kezelték. Az első világháború után Európa térképét Versailles-ban G. Clemenceau bábáskodásával újrarajzolták, s mindannak, ami a két világháború között Európa nemzetközi kapcsolatrendszerében történt, valamilyen formában köze volt Párizshoz. Mégis mély ellentmondás feszül a nagyhatalmiság formális, külső jegyei és belső támasztékai között. A biztonságot a vesztes Németországgal való kiegyezésben, illetve a nagyhatalmiság régi ábrándjaiban kereső két politikai irányzat rendkívül heves vitája, a gyakorlatban tehetetlenséget eredményezett. A hitleri Németország támadásával szemben Franciaország tehetetlennek bizonyult mind diplomáciai, mind katonai tekintetben: 1940. május 10., a "dróle de guerre" (furcsa háborúnak) véget vető német támadás kezdete és június 17., a francia fegyverszüneti kérelem között alig több mint egy hónap telt el. A papíron Európa egyik legerősebb haderejének számító francia hadsereg egyszerűen összeomlott. A biztonság és garanciái megszerzésének normatívája 1871 után ismét egy nemzedék meghatározó élménye lett Franciaországban. A második világháború után a nemzetközi erőviszonyok fejlődése a bipoláris világrend kialakulása felé tartott, s a legyengült Franciaország - erőtlen ellenállási kísérletek után - teljes mértékben elfogadta az amerikai túlsúlyra támaszkodó nyugat-európai biztonságpolitikát. Az Atlanti Szövetségben elfoglalt alárendelt helyzet megváltoztatására - egy önállóbb és függetlenebb külpolitika kialakítására -, De Gaulle tett ismételt erőfeszítéseket 1958 után. A kötet ezen a ponton kezdi a francia biztonságpolitika kérdéseinek vizsgálatát....