Glória [antikvár]

Kötetemnek egyik fogyatékossága, hogy hiányos. A tavalyi küzdelmekről, a limanovai nagy napokról, a kárpáti kínszenvedésekről, gorlicei, tarinowi dicsőséges áttörésről, Przemysl visszavételéről nincs sok szó benne. Azzal kell védekeznem, hogy ezekről már előző kötetemben írtam. Felelni óhajtok e néhány sorban egy nagyon szigorú, nagyon jó emberemnek is, aki egyszer ezzel támadt rám: - Ugyan hagyd el! Te is csak olyan vagy! Belefújsz a közös trombitába. Csupa dicséret, rajongás! Sehol egy őszinte „önérzetes" szó! Kedves jóemberem, nem a mindenható cenzúrával védekezem, - pedig megtehetném ezt is. Arra figyelmeztetlek csupán, hogy ahányszor nem bírtam a szívemmel: a „mi katonánk" alakja lebegett előttem, amikor elhallgattam vagy körülírtam akármit: megint csak őrá gondoltam, aki talán éppen induláskor vagy ázott, sáros odúban olvasná valamelyik elfakúlt ujságfoszlányban az én rossz híreimet, és amikor nem "kritizáltam" (valld meg: ez fáj, ugy-e?): úgy gondoltam, hogy nem jött el még az ideje...