Páncélosok a háborúban [antikvár]

A Wehrmacht harckocsijai 1939-ben még új és kipróbálatlan fegyverek. A főtisztek egy része csupán költséges játékszereknek tekintette ezeket, melyek csak arra alkalmasak, hogy az I. világháborúból ismert, nagy veszteségekkel járó gyalogsági rohamok számára nyújtsanak mobil tüzérségi támogatást. Az előrelátó tisztek, mint például a gyalogság kötelékébe tartozó Heinz Guderian és Erwin Rommel, akik tanulmányozták az angol Liddel Hart és Fuller elméleteit, meg voltak győződve arról, hogy a Panzerék önálló feladatok elvégzésére is alkalmasak. A későbbiekben ez a felfogás vezetett az új típusú, mozgó hadviselés létrejöttéhez, mely az 1914-18-as állóháborús harcászat végét jelentette. A lengyelországi hadjárat bebizonyította ezen elvek helyességét, és felismerték a gyorsan mozgó páncélosegységek megsemmisítő erejét. Az ezt követő hadműveletek során - Franciaországban és a Benelux államokban, Oroszországban, valamint Észak-Afrikában - a kellő képzelőerővel és vakmerően alkalmazott páncélosok döntő szerepet játszottak. A páncéltörő fegyverek fejlődése ellenére a harckocsik a jövő háborúiban is számottevő tényezőt jelentenek. A Páncélosok a háborúban c. mű megjelenése ebből a szempontból is szerencsésnek mondható. Barátomhoz, e könyv szerzőjéhez hasonlóan 1939-ben fiatal gyalogsági tisztként teljesítettem szolgálatot. Akárcsak Barker ezredes, én is felismertem az akkori német, angol, amerikai és szovjet páncéloserők fontosságát és potenciális erejét. Véleményem szerint ezen mű egyaránt fontos és tanulságos, hiszen napjainkban - mint 1939-ben is - a technikai fejlődés következtében ismét fellángolt a vita arról, hogy a harckocsi tekinthető-e a "harcterek királynőjének".