Tábori sebészet [antikvár]

I. FEJEZET A TÁBORI SEBÉSZET FEJLŐDÉSÉNEK FÖSZAKASZAI OROSZORSZÁGBAN ÉS A SZOVJETUNIÓBAN A forradalom előtti Oroszországban a tábori sebészet története területén két időszakot különböztetünk meg: a Pirogov előtti és a Pirogov utáni szakaszt. Teljesen önálló és az előző szakaszoktól élesen különbözik a hazai tábori sebészet fejlődésének harmadik szakasza, a szovjet korszak. A tábori sebészet Pirogov előtti korszakát a durva empirizmus uralma jellemzi. A rendkívül súlyos lefolyású lőtt sebek rémülettel töltötték el mind a betegeket, mind az orvosokat, mivel minden lőtt sebet mérgezettnek tartottak és az akkor ismert szerek birtokában, tehetetlenek voltak a lövedékek mérgeivel szemben. 41 Még a felületes lágyrész sebesüléseket is lázas állapot, súlyos ge-nyedések, vérzések, a végtagok elhalása változtatta szövődményessé és ezek gyakran a sebesült halálával végződtek. A középkorban használatos eljárások: a seb leöntése forró olajjal és kiégetése^ tüzes vassal, sem szüntették meg a lövedékek mérgező hatását. Ez arra indította az orvosokat, hogy a lövedékeket és idegen testeket a sebből eltávolítsák, ezért a sebeket szondázták, ujjal vizsgálták, tágították és feltárták. A lőtt törések a legtöbb esetben a sebesült halálát okozták, Ezért életmentés céljából gyakran a végtag csonkolásához folyamodtak. Amikor Harvey felfedezte a vérkeringés törvényeit (1649) és Morei a leszorító pólyát (1647) a csonkolás műtéte egyszerűbbé vált és a XVI. és XIX. század háborúiban a végtag amputatio a leggyakoribb műtét volt, 15