Tengerek kalandorai [antikvár]

Részlet:Nem tetszett nekem az ég. A tengert és a felhőket már ismertem annyira, hogy tudjam: valami készül, - alkonyatra, de legkésőbb estére vihar lesz. Minden okom megvolt rá, hogy siessek. Délelőtt óta itt ültem már a sziklák között. A tenger hullámai nekicsapódtak a parti szirteknek és sós, hideg pára permetezett arcomba. Sötét halászbárkák közeledtek egyre a távolból s a sirályok röptének íve nem olyan merészhajlású volt, mint mikor a kék égbe fúrják fel magukat, hanem belelaposodott a tompa szürkeségbe. A halászok tanították meg rá, hogy nem a sirály repülés másképpen a vihar előtt, hanem mi látjuk másnak a repülését a megváltozó levegőégben. Bűnbánattal néztem a jegyzeteimre, amelyek ott hevertek mellettem; nem azért, mert kiteszem őket annak, hogy megáznak, hiszen én is velük ázom könnyű nyári ruhámban, hanem mert egész idő alatt egy pillanatig sem foglalkoztam velük. Hogy mit csináltam? Néztem a tengert és a másik tengert, a levegőt; a nap az arcomba sütött, nem csináltam semmit.