Tigrisek a sárban [antikvár]

előszó Mi, a német Wehrmacht egykori katonái nagyon hálásak vagyunk a különböző külföldi kiadóknak a második világháborúról szóló könyvek megjelentetéséért. Ezek a publikációk ellentmondanak a német katonát a filmipar, a televízió és a sajtó részéről érő rágalmaknak, és számos forrás felhasználásával tárgyilagos képet festenek a Wehrmachtról. Különösen hálásak vagyunk pedig azokra az elesett bajtársainkra emlékezve, akik - együtt Nyugat-Európa valamennyi országának önkénteseivel - azért harcoltak, hogy megmentsék földrészünket a kommunizmustól, s akiknek emlékét a rágalmazó megnyilvánulások beszennyezik. Máig jó szívvel emlékezem a spanyol „Kék Hadosztállyal" közös bevetéseinkre. Sajnos megértük, hogy saját hazánkban háborús emlékműveket pusztítanak el és gyaláznak meg, miközben Brémában, Hamburgban és Bonnban ünnepélyes külsőségek közepette „az ismeretlen katonaszökevénynek" avatnak „hősi emlékműveket" (Az érdekesség kedvéért ezen a helyen meg kell említenem, hogy 1944. december 31 -ig a Wehrmacht 1408 dezertőrét vették nyilvántartásba; ehhez képest az öt háborús év alatt a fegyveres erőknél mintegy hétmilliónyian teljesítettek szolgálatot!) Nem akad más nemzet, amely megengedne magának ilyen arcátlanságot, és szégyenkezve mondom: olyan sem, amelyet 1945 után ennyire sikeresen csaptak be, mint a németet. Ezt a képet a legújabb források ismeretében sem módosítják. Az „átnevelés", amely a Harmadik Birodalom számos egykori propagandistájának segítségével folyik, maradéktalanul sikeres. A hagyományokból gúnyt űznek, a Wehrmacht és az egész nép második világháborús teljesítményét legfeljebb egykori ellenségeink ismerik el - mi több, csodálják. Minden egyes katona eleget kell, hogy tegyen a kötelességének „amint ezt a törvény rendeli" Azt, hogy ki az ellenség, soha nem ő határozza meg, hanem a politikusok írják elő számára. „Mourir au feu ou sur la route, cest le métier du sóidat!' ('Meghalni az ellenség tüzében vagy az úton - ez a katona mestersége!) Napóleon e mondása az elkövetkezendőkben is minden katonára érvényes lesz. A közös sors valamennyi nemzet harcosait összeköti, amint ez számos találkozó során is megmutatkozik 1945 óta nem telt el hét, hogy a világban valahol ne lett volna háború. Ebben az évszázadban a két világháború után a Szövetségesek győzelmi mámorukban kétszer veszítették el a világbékét, mert híján voltak annak, amit az ókoriak modestiának és sophrosynének - visszafogottságnak és önmérsékletnek - neveztek. Reméljük, hogy a közeli jövőben olyan politikusok szava érvényesül majd, akik a legdicsőségesebb küzdelmek során és a diadal mámorában is mindig szem előtt tartják a politikai célokat. Minden ember békében és szabadságban akar élni.Nem elég azonban, ha mindig csak emberi jogokról beszélünk - rá kell mutatnunk az ember kötelességeire is. Reménykedjünk, hogy az iíjú nemzedék a béke tartós világrendjét teremti meg. Ehhez azonban elengedhetetlen valamennyi nemzet kompromisszumkészsége. Mi, az egykori frontkatonák mindenesetre saját tapasztalatunkból tudjuk, és elesett bajtársaink nevében, figyelmeztetésképpen adjuk tovább: a háború a politikában a legrosszabb alternatíva! Ottó Carius