Hargitától a nagyvilágba [antikvár]

Úgy gondolom elöljáróban vázolnom kell azt az életutat, amit idáig megtettem, és amit felidézni szándékozom. Az én utam nyilván csak egy a hasonló sokból, azok életfonala közül, akik a 20. században közvetlen az I. világháború után születtek és részük volt mindabban, ami a magyarsággal azóta megesett, beleértve a II. világháborút is és ami utána következett. Valamennyi életút bizonyos tekintetben különbözik minden mástól, mert mindegyik egyéni jegyeket, vonásokat tartalmaz. Célom ebből az egyéniből hátrahagyni egyet-mást gyerekeimnek, unokáimnak és esetleg akiket érdekel, emlékezésül. Az én utam Csíkországból indult a Hargita alól 1922. június 4-én, amikor Csíkcsicsóban megszülettem. Szüleimnek a hat gyerekéből, az élő öt közül sorrendben a negyedik voltam. Gyermekkorom az első román érába esett. Az öt elemit a helyi római katolikus elemi iskolában végeztem, majd a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumba írattak be. Gyermek és tanuló éveim - a gimnáziumi éveket is beleértve - kemény fizikai munkában teltek, a tovább tanulás biztosítása érdekében. A Csíkszeredai Gimnázium nagyon szigorú, edző, nevelő munkája egy életre felvértezett. 1942 júniusában érettségiztem le, már magyar világban. (1940-ben tért vissza Észak-Erdély és a Székelyföld.) 1942 őszétől a budapesti József Nádor Műegyetem mérnökhallgatója lettem. 1944. december 8-án katonai behívóval a Műegyetem két utolsó évfolyamát, így közte engem is Németországba vittek. A háború alatti utamat Boroszló (Breslau, ma Wroclaw), a sziléziai erdők, Halle an der Saale, Csehország, majd Bajorországban az amerikai fogság jelzi. 1945 októberében érkeztem haza Magyarországra, ahol azonnal folytattam abbahagyott egyetemi tanulmányaimat. Az inflációs időkben harcoltam a megélhetésért és az egyetem elvégzéséért, hólapátolás, éjjeli őrség, zsákolás révén. Hazalátogattam Csíkba, az időközben újra Romániához csatolt Erdélybe. Mérnöki diplomával a kezemben művezető lettem a Fővárosi Csatornázási Műveknél. Végre megtaláltam a helyemet az életben. 1949-ben műszaki tervező lettem az Állami Mélyépítéstudományi és Tervező Intézetben (AMTI), majd ennek jogutódjánál a Mélyépítési Tervező Vállalatnál (MÉLYÉPTERV). Életem nagy részét itt töltöttem el és műszaki tevékenységemet is itt fejtettem ki. 1982 végén e vállalattól mentem nyugdíjba.