Kommunikáció, nyilvánosság, esélyegyenlőség Magyarországon [antikvár]

ELŐSZÓA szociológiai megközelítések iránt fogékony olvasók, akiket nem pusztán a kommunikációs paradigma belső természetéből adódó sajátosságai foglalkoztatnak, hanem a különböző közlési módok és a társadalom rétegződésének kapcsolata is, biztosak lehetnek abban, hogy az érdeklődésüknek megfelelő könyvet tartják a kezükben. Hacsak futólag is nyomon követték az elmúlt évtized hazai kommunikációs irodalmát, és elolvassák Szekfü monográfiáját, aligha tarthatják túlzónak e megállapítást. A kommunikációs témák mai kétségtelen impozáns - térhódítása és divatja ellenére meglehetősen ritkán találkozunk olyan könyvekkel, amelyek szerzője markáns szociológiai kérdésfeltevésekre törekedne. A jelen monográfia készítője azáltal, hogy a kommunikációs egyenlőtlenségeket állította vizsgálódásának középpontjába, és a digitális megosztottság" jelenségkörét nem önmagában, hanem más társadalmi egyenlőtlenségekkel összekapcsolva tanulmányozza, eleve kijelöli egy par excellence" szociológiai megközelítésmód körvonalait.A könyv tudományos eredményességének, sikerességének titkát abban látom, hogy szerzője jó elméleti érzékkel kapcsolja össze választott témáját, az új kommunikációs eszközök által kiváltott egyenlőtlenségi szindrómát Habermas társadalmi nyilvánosságról kialakított, immáron klasszikusnak számító elméletével, amely nemcsak teoretikus igényessége, történelmi megközelítésmódja és rendkívüli dinamizmusa miatt ideális elméleti kiindulópont, hanem belső para-doxona miatt is. Az a felfogás ugyanis, amely szerint az a nyilvánosság, amelyből bárki ki van zárva, nem tekinthető nyilvánosságnak (egyenlőségi axióma), másfelől azonban a polgári nyilvánosság felté-9