Minőség és megbízhatóság II. [antikvár]

A XIX. század második felében számos vasúti katasztrófát idézett elő egy-egy váratlan tengelytörés. A Német Birodalmi Vasút rohamos műszaki fejlődése a sebesség növekedésével oda vezetett, hogy a vasúti tengelyek ciklikus igénybevételének ciklusszáma is lényegesen megnőtt, és ez kifáradásos töréshez vezetett. WÖHLER kísérleti úton megállapította, hogy milyen kapcsolat van az igénybevételi ciklusszám és a megengedhető igénybevétel között, valamint azt is, hogy vannak olyan szerkezeti anyagok, amelyeknek van kifáradási határa, azaz olyan ciklikus igénybevétel, amelyet végtelen ciklusszám esetén is törés nélkül elvisel. Az acél ilyen anyag, de pl. az alumínium nem. Éppen ezért nem szabad a korróziónak jól ellenálló és kis fajsúlyú alumíniumból emlékművet készíteni, mert a szél hatására a róla leváló örvények kicsiny, de sokszor ismétlődő igénybevételnek tennék ki, amely viszonylag hamar kifárasztaná. A repülőgépek teherviselő elemeit, mint pl. a főtartó, acélból készítik, a burkolatot pedig ötvözött alumíniumból. Az élettartamot a kifáradási jelenség határozza meg, ha nem következik be katasztrófa (váratlan és tragikus kimenetelű meghibásodás). A forgást megkönnyítő gördülő csapágyakat már több mint száz éves élettartamra méretezik, illetve annak megfelelően választják ki a csapágygyárak katalógusaiból. A sarki vizeken hajózó tengerészeket a XX. században, amikor általánossá váltak a fémépítésű tengerjáró hajók, váratlanul érte a hajótest rideg törése. A fizikusok és a mérnökök megállapították, hogy a szerkezeti acélok alacsony hőmérsékleten elveszíthetik szívósságukat, és ridegen törnek.