Hídregény [antikvár]

"A fénykép sohasem megy ki a divatból, ugyanis van egy páratlan képessége: meg tudja állítani a múló pillanatot. Az állóképen a gyermek örökké fiatal marad, a madár is örökké szárnyalni fog az égben..." (Joel Sartore, National Geographic) Én is megrögzötten hiszem, egyedül az állókép tud szembeszállni a múló idővel? 2004 tavaszán kaptam a felkérést, készítenék egy reprezentatív albumot a magyar hídtörténelem eddigi legnagyobb épülő műtárgyáról, a Köröshegyi völgyhídról. Időt kértem, gondolkodtam, végül Apáthy Endre barátom mondatai meggyőztek: - Egy építőmester életében egyszer vagy soha nem adódik ilyen feladat. Szerintem egy magyar fotográfus életében is csak így van ez! Három és fél éven keresztül jártam a hídhoz, hol egymagam, hogy Csaplár Vilmos írói kíséretével. Fényképeztem a földről, szerelőhídról, állványokról, daru kosarából meg egy leszerelt ajtajú helikopterből, két biztonsági övvel kipányvázva, 500, 1000, 1500 láb magasból Láttam a "hidamat" szikrázó napfényben, esőben, ködben, hajnalban s mikor lemegy a nap! Ez az album nem műszaki építési napló, hanem szándékom szerint egy műtárgy, amely az irodalom, valamint a fotográfia hagyományos eszközeivel készült egy műtárgyról.