Kéziszedés [antikvár]

Eredményes törekvések az emberi gondolat megörökítésére I. A NYOMDÁSZAT KIALAKULÁSA 1. A nyomtatvány az ember életében A mai ember már annyira természetesnek tartja mindennapi életében a nyomtatványt, hogy szinte ügyet sem vet rá. Legtöbb ember a rohanó élet tempójában észre sem veszi, hogy a nyomdaipar termékeivel az élet minden területén gyakran találkozunk. A nyomtatvány legkülönbözőbb formáiban végigkíséri az embert születésétől haláláig. Leggyakrabban újság és könyv formájában találkozunk vele. A villamosjegytől a plakátig, a ké-Des levelezőlaptól a színes árucsomagolóig, a jélyegtől a lehúzó matricáig szinte felsorol-hatatlan alakban, színben és formában hűséges és örökös kísérője minden kultúrembernek a sajtótermék (i. ábra). A nyomdatermék nélkülözhetetlen segítője a kulturáUs, politikai és gazdasági életnek. Hordozója, közvetítője és az utókor számára megőrzője a tudományos és technikai felfedezéseknek. Hozzáférhetővé teszi sokak számára a tudást, a művészetet, és szórakozást nyújt az arra vágyóknak. De vajon mióta ilyen nélkülözhetetlen velejárója az emberi életnek a nyomtatvány? Hogyan jött létre a nyomdászat? Mikor találták fel a nyomtatást? Jó és illendő ezt tudni legalább nagyjából minden kultúrembernek, aki pedig a nyomdászat valamely területén dolgozik, annak részletesebben is. Teljes mély- ségében megismerni a nyomdászat történetét még a kutatónak is egy életre való feladat. Az eddig feltárt ismeretek, adatok közül is sok a vitatható, de az eddigi ismereteknél jóval több még az ismeretlenség homályában rejtezik. A mai értelemben vett nyomdászat mintegy ötszáz esztendősnek mondható. Feltalálása Gutenberg János, mainzi patrícius családból származó aranyműves nevéhez fűződik. A nyomdászat feltalálása nem pillanat műve volt, mint némelyik találmányé. A nyomdászat feltalálása hosszú idők fejlődésének Gutenberg által a XV. század közepén zseniálisan összefogott eredménye. 2. A sokszorosítás első jelei Az ember már vagy 30 — 40 ezer évvel ezelőtt is lerögzítette gondolatait. Előbb primitív rajzokkal, majd kezdetleges ákom-bákom-jaival kő táblákba véste, agyagba nyomkodta, majd azt téglává égette. Fémlapokra, fa-táblákra, fapálcákra faragta, viasztáblára írta stílus nevű írószerszámával. Volt ezeknek a gondolatrögzítéseknek két olyan közös jellemzője, amelyek miatt még ezek nem számíthatók a nyomdászat előkísérleteinek. E két közös vonás: a) ezek a vésetek egy példányban készültek, kevesen férhettek hozzá, b) leginkább negatív, bemélyedő vésések, tehát nyomtatásra alkalmatlanok voltak.