A hajózás története [antikvár]

A hajózás története egyszersmind az emberi hősiesség és mártiromság története is. „Hajóknak" nevezték a kínzókamrákat, melyekben egykor azok az emberek szenvedtek, akik a tér és idő isteneivel szembeszálltak. Ez a meghatározás ellentmond a könyvek többségének, melyek a végtelen tengeren való vidám életről regélnek. Tisztában vagyok azzal, hogy még mondok egyetmást, ami a derék polgárok ellentmondását váltja ki. Már hallom is az ellenvetéseket: és mi van a matrózokkal, akik vállukon papagállyal, kezükben borosflaskót tartva, füstös csapszékekben ámulatba ejtik történeteikkel a tömeget? Vajjon ezeknek a romantikus meséknek semmi összefüggésük sincs a valósággal? Azt akarja mondani, igen tisztelt Szerző Úr, hogy a tengerész élete azelőtt csak végeláthatatlan láncolata volt a nélkülözéseknek, éhségnek, szomjúságnak, gyötrelemnek, rossz bánásmódnak, vagyis maga volt a földi pokol? A lehető legudvariasabban felelek erre. Azoknak az embereknek, akik elég vakmerőek és szívósak voltak, hogy elszenvedjék az utazást a világ távoli zugaiba, bizonyára voltak pillanataik, melyek elégtétellel és boldogsággal töltötték el őket. Ilyenek azonban ritkán akadtak. Ez nem változtat azon, hogy a modern hajó koráig, tehát a huszadik század kezdetéig a fedélzeti élet az emberek számára, akiket az Úristen saját képére teremtett, teljesen alkalmatlan volt. A különböző veszélyeket még csak el lehetett volna viselni, de a fedélzeti élet durva volt és kemény s végső jutalmul egy ócska zsákot kaptak halotti lepelnek, vagy a szegényházban kárhoztak el. És ha mégis annyi ember akadt, akik ezt az életet választották és elindultak felkutatni a világot a sarkvidéki jégmezőktől a Csendes-óceán forró égövéig, ez nem mond ellent annak, amit az akkori fedélzeti életről mondtam. Ez csupán néhány embernek a bátorságát és kitartását bizonyítja, akik nyugtalan képzeletüktől, égő vágytól űzve kutatták fel a Földgolyó legtávolabbi sarkait, hogy a homályban megbújó titkokról lerántsák a leplet. Továbbá azt is bizonyítja, hogy milyen önfeláldozásra volt képes a legegyszerűbb ember is, ha arról volt szó, hogy a szokatlan iránti vágyódását, naiv fantáziájának kalandozásait lecsillapítsa. Ilyenkor mindent kockáztatott. Nem tudom, mit szólnak majd e könyvhöz az olvasók, akiknek sejtelmük sincs a nyugtalan mélység félelmetes sivárságáról. Nékem csak azoknak a férfiaknak a véleménye fontos, akik saját tapasztalatukból ismerik az igazi jelentőségét annak a végzetes szónak: tengeri élet.