A honi utazás históriája [antikvár]

A háború szülötte ez a könyv. 1939 őszén, hogy rendre lezárultak az országhatárok s a sorompóknál vakvágányra futottak a vonatok, az utas, aki csodálatos szerelemmel szerette az elsuhanó sínek végtelenségét, a rohanó vörös bakterházakat, a lecsuklott sorompókat, síró síneket s a szürkület ködéből váratlanul előbukkanó idegen városokat - egyszeribe úgy érezte magát, mint a partravetett hal. Elvesztette életelemét, azt a sajátos közeget, amelyben a dúsan olajozott kerekek zenéjére, a pattogó daktilusokra kivirágzik az ember ősi nyugtalanságát szelíden levezető helyváltoztatás boldog öröme. A háború ettől az ópiumfajtától könyörtelenül megfosztotta a csavargók felekezetét s a boldogságát vesztett utas is kétségbeesetten futott valami pótszerféle után. Elsőnek Európa térképével kísérletezett. Iróasztali lámpája szelíd fénykörébe vonta s miután a nemzetközi menetrendkönyvből gondosan kijegyezte a fontosabb adatokat, elindult egy álombeli utazásra. A vonat nekilódult, zengtek a kerekek, daloltak a távírópóznák s az utas mihamar úgy érezte, hogy hűvös hajnalon bódultan szundikál egy gyéren világított fülkében s arcát a homályos ablaküveghez tapasztva, félig ébren, félig alva hallgatja a kihalt, fekete pályaudvarokon fel-felhangzó riadt sípjeleket s a kalapácsütések tompa zaját, amint a kékruhás vasúti emberek végigkopogtatják a forró kerekeket. Azután puha vatta-síneken suhan tovább az álomvonat, zúgnak a felriadt erdők a fátyolos, túlvilági szépségű lombard tájon s hogy a térképen pár centimétert mozdul az ujj: esőben ázó skótfelföldi lankák között csapásol máris, Sooneck vára ormáról figyeli, hogy száll föl a nehéz őszi köd a Rajnáról, aranyló francia ég alatt Amiens-környéki konyhakertészekkel sárgarépáskordén a Város felé imbolyog s százszor elsétál a könyvócskások avitt, porlepte ládái előtt a Pont Neuf és Pont des Art között...