Kommunikáció és térszerkezet [antikvár]

E könyvben a kommunikáció földrajza terén végzett kutatásaim leglényegesebb eredményeit foglaltam össze rendszerszintézisben. Vizsgálataim a közlekedési földrajzból indultak ki, majd később kiterjedtek a térségek közötti kapcsolatteremtés más módozataira, jelesül a telekommunikáció különböző médiumaira is. A lakonikus cím megfogalmazásával utaltam arra, hogy a tágabb értelemben vett kommunikációs kapcsolatok elsősorban abból a szempontból érdekelnek, hogy milyen hatással vannak a térszerkezetekre, mennyiben képesek önállóan és mennyiben csupán más tényezőkkel együtt területi-települési szerkezeteket létrehozni, alakítani a különböző korszakokban. Az olvasók többsége számára a közhasználatú kommunikáció szó nem azt a fogalmat fejezi ki, amire én használom, ezért mindenekelőtt magyarázattal tartozom az értelmezéséről. Amíg a germán világnyelvekben e szó lényegében a hírcserét jelenti (az angol communication, de a német Kommunikation is az emberek közötti információ-átvitelt fejezi ki), a latin nyelvcsaládban voies de communication (francia), communicacion (spanyol), communicazione (olasz), communicatio (latin) az összes közlekedési utat és módot, konkrétan a távolság legyőzését emberek, javak és hírek mozgása során. A magyar nyelv differenciálódásával ma már általában eltérő fogalmakra használjuk a közlekedés és a kommunikáció szót. Vállalva a régimódinak tűnést, használom az előbbi két szóban megtestesülő fogalmak együttes kifejezésére a - latinos időkben egykor dívó - kommunikáció szót, amelynek tartalmát azonban a legutóbbi elektronikai forradalom során az emberek között kibontakozó új érintkezési technikák és formák is gazdagítják (1. ábra). A kommunikáció a globális társadalmi-gazdasági élet közvetítő „idegrendszere", a fejlődés talán legfontosabb tényezője, amely közvetlenül és áttételesen (más tevékenységeken keresztül) formálja a legkülönbözőbb szintű és jellegű területi szerkezeteket, de a saját immanens törvényszerűségének megfelelően is tagolja a teret.