Kultúra, művészet, sport II. [antikvár]

A múltban a műveltségideál kizárólagosan kultúrérték-centrikus, ezen belül is elsősorban művészetközpontos volt. Ebben a felfogásban a műveltség az ember külsődleges tartozéka volt, nem került kapcsolatba a gyakorlati tevékenységgel. Ennek a szétválasztásnak az okát elsősorban a fizikai és szellemi munka különbözőségében, sőt szembenállásában kell keresni. A műveltséget úgy fogták fel, hogy a művelődés nem más, mint az ember értelmi képességének növelése. Az így alkotott felfogás szerint a műveltséget lexikális tudásnak kell tekinteni, amelyben az ember mint befogadó van jelen, akit meg kell tölteni, akivel el kell sajátíttatni az adatokat, a tényeket, amelyeket később szinte szótár módjára használ. A műveltségnek ilyenfajta felfogása lehetetlenné tette, hogy az ember a valóságból jövő külső hatásokra önállóan megadhassa a választ. Ezért kerültek a művelődés folyamatának első helyére az irodalmi és művészeti ismeretek és szorultak hátra a tudományok és a gyakorlati ismeretek. A marxista szemléletnek abból az alapigazságból kell kiindulnia, hogy az embert a munka tette emberré, és a munka ma is minden változás alapja. Legfontosabb feladat ebből adódóan az ember olyan képességeinek fejlesztése, amely a munkában realizálódik, amely az emberi élet progresszív változásának meggyorsítását eredményezi. A műveltség nem egyszerűen ismeretanyag. Ha így volna, akkor a legműveltebb ember az lehetne, aki a múltról a legtöbbet tud. A hangsúly nem egyszerűen a megismerésen, hanem a megváltoztatáson van. Ehhez pedig elsősorban nem a múlt ismerete segít hozzá, hanem a jelennek és a jövőnek ismerete. Ebből következik, hogy számunkra a műveltség elsősorban képesség a jövő kialakításában való aktív részvételre. Az ismeretek értéke is ebben az összefüggésben kapja meg valóságos helyét a műveltségben.