Vasutasok [antikvár]

Részlet a könyvből: Itt ülök kis házunk verandáján. Szép nyárutói nap van, apró, lomha felhők úsznak az égen. A nap csalóka melege még nyarat mímel, de a kis kert kerítéslécein már fennakadt ökörnyálat lenget a szél... Előttem játszadozol kis fiacskám. Lehetsz vagy másfél éves. Egy pici vízzel telt vödörbe apró kerti kavicsokat dobálsz s nagy érdeklődéssel figyeled a kavicsok cuppanását. Most hirtelen két fehér galagonya lepkét pillantasz meg, melyek imbolygó bizonytalan repülésükkel magukra vonták figyelmedet. Pár pillanatig nézed őket, majd eldobod a vödröcskét és a két lepke után iramodsz. Virágról-virágra kergeted őket, s közben nagyokat tapsikálsz örömödben. Édes kicsi fiacskám! amint elnézem ártatlan drága kis játékodat, ahogyan gyönge kis lábaid visznek a lepkék után - Önkéntelenül elgondolkozom.. Mit sem tudsz fiacskám a kis lepkékkel együtt a téged körülvevő mindenségről, az életről, annak értelméről és céltalanságáról. Örömökről és bánatokról, szenvedésekről és sok-sok megpróbáltatásokról, melyekből néked is olyan bőven fog kijutni életed folyamán... Szinte ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy most elbeszélgessek véled... Szeretnélek ide maga mellé ültetni és ártatlan is kék szemedbe nézve úgy elbeszélgetni mindenről, mint ahogyan csak egy apa beszélgethet a fiával.