Magyar Grafika 2005. szeptember [antikvár]

Kedves Olvasónk! Jelen számunk fő témája a postpress: minden, ami a nyomtatás után következik. Klasszikus esetben a könyvkötészetre gondolunk. Ma, az egyre nagyobb elvárásokkal élő megrendelő számára a lakkozott, aranyozott, domborított felületek teljesen hétköznapi megoldásnak számítanak. Nem ritka a CD-melléklet, amit nagy mennyiségben, esztétikusan és biztonságosan kell a készterméken rögzíteni. A csomagolóanyagok tekintetében rendkívül sokrétű konfekcionálási igény lép fel. A nyomdaipar elismert szakemberei is gyakran csak a könyvkötészetre asszociálnak a postpress kifejezés hallatán. Eiler Emil a nemzetközi irodalom alapján, az uniós értelmezés szerint, foglalja össze a postpressről tudni szükséges alapismereteket. Könyvkötészeti újdonságok kerülnek reflektorfénybe lapunk első harmadában. Négy különböző területen tevékenykedő nyomdaipari vállalkozást mutatunk be, a teljesség igénye nélkül, a témához kapcsolódva. Szokásos Grafika a Grafikában blokkunk Kass János egyedi grafikájával gazdagítja lapunkat, és bemutatkoznak a friss diplomás tipográfusok is. Néhány éve Gavin Menzies azzal a teóriával állt elő, hogy kínai hajósok 1421-ben, vagyis hetvenegy évvel Kolumbusz előtt, felfedezték Amerikát. Hogy igaza van-e, azt egyelőre kevés bizonyíték támasztja alá... Mindenesetre az EU nyomdászai jogosan tartanak a kínai nyomdaipar piachódító tevékenységétől, a magyar nyomdászok pedig attól is, hogy ennek a hódító útnak Magyarország lesz a hídfőállása. ígéretünkhöz híven szeptemberi számunk Kína nyomdaiparát is bemutatja. Szívszorító, ugyanakkor felemelő érzés szakmatörténeti emlékekkel találkozni. A csornai Martincsevics-kötészet eladása a közös nyomdászmúzeum megvalósulásának sürgető kényszerére figyelmeztet bennünket. A Typographia hasábjain néhány napja olvashattuk a három szakmai szervezet felé irányuló felhívást, hogy járjanak közre a Légrády-palotában egy nyomdászemlékhely kialakítása ügyében. Ennél többre lenne szükség! A szakma összefogására és arra a bizonyos három dologra, ami a háborúhoz is szükséges. Addig kell egy közös múzeumot létrehoznunk szakmai összefogással, amíg van mit megőriznünk. A szakma közös múzeumához a Magyar Grafika már hosszú évek óta hozzájárul szakmatörténeti cikkeivel. Mindenki tehet valamit a maga módján, a szakmával éppen ismerkedő tanulók és a megérdemelt pihenőéveiket töltő nyugdíjas nyomdászok éppúgy, minta pályája csúcsán tevékenykedő vezetők. Ki-ki tehetsége, vérmérséklete szerint. Ön, kedves Olvasónk, kész lenne-e tenni valamit a szakmatörténeti emlékek megőrzéséért? Ha igen, ne habozzon, hívja szerkesztőségünket!