Magyar népi üvegek [antikvár]

A magyar tudomány szinte napjainkig nem tulajdonított jelentőséget a parasztság életében szerepet játszó üvegtárgyaknak. A magyarság néprajza a parasztság tárgyi környezetének bemutatásakor az üvegből készült világítóeszközök mellett mindössze egyetlen üvegtárgyról, egy üvegből készült gyertyaöntő formáról tesz említést. Az 1975-ben megjelent Magyar népművészet c. rendkívül értékes és reprezentatív anyagot felvonultató munkában is csak egy szenteltvíztartó képviseli a paraszti használatú üvegeket. A mostoha bánásmód nyilvánvalóan két okra vezethető vissza. Egyrészt a tárgyi anyaggyűjtés hiányára, másrészt pedig a népművészet egészéről kialakított nézeteink gátoltak az üveg parasztságunk életében betöltött helyének, szerepének helyes megítélésében. A tárgyi anyaggyűjtés jelenlegi helyzetére az üveg sajátos fizikai tulajdonsága, rendkívüli törékenysége eleve magyarázatot szolgáltat. Nagyon kevés hagyományos hutatechnikával megformált üvegtermék maradt fenn. Az egykori használók nemcsak a megrepedt, vagy az eltörött üvegektől szabadultak meg, hanem részint az erősen szennyeződött tárgyaktól is, mivel a fából, vagy éppen fémből készült használati eszközökkel szemben az üvegtárgyak tisztítása fizikai úton (pl. mosással) nagy nehézségekbe ütközött. A paraszti háztartásokban fennmaradt és többnyire jellegtelennek tűnő, különösebb művészi igényről tanúságot nem tevő néhány darab üveg, vagy az egyes múzeumi gyűjteményekben fellelhető, legjobb esetben néhány száz termék láttán jogosnak is tűnt a kutatók viselkedése, az üvegtárgyakkal szembeni közömbössége. A század elején, amikor még szép számban lehetett volna üvegtárgyakat gyűjteni, a népművészeti kutatás a sajátosan paraszti, autochton műfajokat kereste.