Régi Magyar Könyvkiadó- és Nyomdászjelvények I. [antikvár]

Részlet a könyvből: Régi kéziratok másolói a könyv végén meg szokták nevezni magukat, felemlítve azt is, hogy a munkájukat hol és mikor fejezték be. Ezt a gyakorlatot követték az első könyvnyomtatók is, akik sajtójukkal az írott könyveket utánozni igyekeztek. De nem érték be azzal, hogy a nyomtatott szövegben örökítsék meg a nyomtatás helyét és idejét, hanem néha ezenfelül még szembeötlő bélyegükkel, jelvényükkel is ellátták a könyveket, mint ahogyan a középkori képírók, kőfaragók, ötvösök és grafikusok is mesterjegyükkel, nevük kezdőbetűivel szignálták műveiket. Az első nyomdászjelvényt, Fust és Schöffer kettőscímerét, az első datált nyomtatványon, az 1457-ben megjelent Psalteriumban találjuk. A XV. század utolsó negyedében és a XVI. század elején a jelvény használata már általánossá vált. Franciaországban I. Ferenc és II. Henrik királyok előírták és szabályozták azt.